Elfogtak egy férfit, aki megerőszakolt egy 72 éves nőt a Népligetben

2022. szeptember 07. 08:33

A fiatal férfi a hölgy mobilját is elvette.

2022. szeptember 07. 08:33
null

Elfogtak egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy 72 éves nőt a Népligetben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda reggel a police.hu oldalon. Azt írták, hogy még

vasárnap tett feljelentést az asszony,

miszerint egy fiatal férfi megtámadta, bántalmazta, megerőszakolta és elvette a mobiltelefonját. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a rendőrök addigra már elfogták, ugyanis

levágta lábáról a nyomkövetőt,

amit azért kellett viselnie, mert korábban elkövetett életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az eszköz riasztást küldött a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába, amikor a férfi elhagyta lakhelyét, majd amikor levágta magáról a készüléket – tették hozzá.    

A rendőrök azonnal a felkutatására indultak, és az erőszakot követően – még a feljelentés előtt –

a Népligetben elfogták a kábítószer hatása alatt álló férfit.

Megtalálták nála a mobiltelefont is, amit idős áldozatától nem sokkal korábban vett el. A férfit szexuális erőszak és kifosztás bűntette, valamint fogolyszökés és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A gyanúsított azt vallotta, hogy napok óta kábítószerezik és iszik, ezért nem emlékszik semmire.

A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására – áll a rendőrségi közleményben.

(MTI)

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2022. szeptember 07. 14:34
Ez a hatóság felelőssége. Életveszélyes garázdát nem szabadott volna nyomkövetőre ítélni. Azt a bírót is meg kellene büntetni, aki ezt az ítéletet hozta. Hol marad a híres bűnmegelőzés? Ebben a bűncselekményben bűnrészes a magyar bíróság is.
csjanos
2022. szeptember 07. 12:56
....az átv-s betelefonáló lotyók keresik az erőszakoló címét....pfuj
MayorAnna 03
2022. szeptember 07. 12:41
"...levágta lábáról a nyomkövetőt, amit azért kellett viselnie, mert korábban elkövetett életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el." Fölvetődő kérdés: - a bíró, aki életveszélyt okozó testi sértésért háziőrizetét rendelte el valóságos tömlöc helyett, ott lesz vele a vádlottak padján, társtettesként? Hogy döglene meg ez a sok emberellenes bíróbűnöző!
Box Hill
2022. szeptember 07. 11:42
Megint egy büntetés végrehajtási csőd. Levágott nyomkövető? Cipőfűzővel tették rá? Vagy nem jelzi, ha reszelik, vágják?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!