Nem lesz adventi és karácsonyi díszvilágítás Budapesten

2022. október 26. 18:54

Erről is döntött a Fővárosi Közgyűlés.

2022. október 26. 18:54
null

Cikkünk frissül.

Nem lesz adventi és karácsonyi díszvilágítás Budapesten a fővárosi önkormányzat által kezelt helyeken. 

A közgyűlés döntését  a jelenlegi gazdasági helyzettel magyarázta.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes előterjesztését 18 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében és 8 tartózkodás mellett támogatta a testület.

Az intézkedés révén 28,3 millió forintot lehet spórolni, illetve – mint írták – jelentős szén-dioxid-kibocsátáscsökkentés is elérhető. Az előbbi összeget az általános tartalékba csoportosítják át.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a döntés értelmében nem lesz díszkivilágítás például az V. kerületben, a Váci utcában a Vörösmarty tér és Fővám tér közötti szakaszon és a környező kis utcákban, valamint a Deák Ferenc utcában és a Városháza parkban. A VI. kerületben az Andrássy út egy részén, az Oktogonon, a Nagymező utcában, a Liszt Ferenc téren nem lesz karácsonyi díszkivilágítás, az I. kerületben pedig a Batthyány téren és a Clark Ádám téren.

Elmarad a karácsonyi vásár is

Mint ismert, arról már korábban beszámoltak, hogy idén nem szervez karácsonyi vásárt a főváros. A szervező cég a döntést azzal indokolta, hogy nincs már elég idő a rendezvény megszervezésére.

(MTI)

Nyitóképen karácsonyi díszkivilágítás az Andrássy úton 2021. november 28-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Abafy Alfréd
2022. október 27. 19:19
igen, ennyit tud ez a fess magas, állandóan ostobán vigyorgó ember a kétmilliós nagyváros élén. Ne csináljuk ezt, ne építsük azt, ellenezzünk mindent, ami jobbá szebbé tenné az életünket. A " megspórolt " 28 milliót vajon mire teszi félre? Látván pékség. Egy nagyvállalkozó helyében én állnám a költségeket, a városvezetés szégyenére.
savrena
2022. október 27. 09:28
"28,3 millió" Összedobjuk? Én beszállok 100 euróval.
Gáspár
2022. október 27. 03:11
" Egyszer úgyis eltakarodnak én ezt kivárom. Újra nagy lesz Magyarország s veled kiáltom. Magyar karácsony-Magyar karácsony, akkor is csak azt kiáltom MAGYAR KARÁCSONY! " (E F.)
kitiltott
2022. október 27. 02:02
Javaslom indítsunk gyűjtést a karácsonyi díszkivilágításért.. Kíváncsi vagyok erre mit lépnének a depressziós balfaszkalapok..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!