Konok Péter NoÁrról: A Fidesz zsoldjában álló megélhetési ripacs

2022. október 09. 22:01

Konok szerint NoÁr azt hazudja a fiataloknak, hogy megváltja a világot.

2022. október 09. 22:01
null

A vasárnap esti Kötöttfogás című műsorban Karafiáth Orsolya, Csintalan Sándor, Konok Péter és Szerető Szabolcs fejtették meg a világ nagy dolgait. A műsorban többek között szó esett pedagógusok helyzetéről, a budapesti kukások ügyéről és a közéletet terhelő legfontosabb kérdésekről. 

Az adásban Konok Péter nem hagyta szó nélkül a NoÁr által indított webshopot sem, melyben több ezer forintért lehet pulóvereket, pólókat és vászontáskákat vásárolni.

Megélhetési ripacs”

– így vélekedett Konok Péter NoÁrról, hozzátetteazt is, hogy szerinte a Fidesz zsoldjában áll. Ezt követően Csintalan Sándorral is heves szóváltásba került, miután Csintalan védelmébe vette NoÁrt. Konok szerint NoÁr „egomániás”, beteges egóval rendelkezik. Úgy véli, hogy NoÁr azt hazudja a fiataloknak, hogy megváltja a világot, de ezt már senki nem hiszi el neki a fiatalok DK-s nagymamáin kívül. Az idézett jelenet az alábbi videóban a 24. perctől kezdődik.

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2022. október 10. 16:21
minden pofon jó helyre megy!
jánosbácsi
2022. október 10. 10:41
Konok Péter te és Hont Andrást kitől kapjátok a fizetést?
Megtalálta
2022. október 10. 10:33
Nem értek egyet Konokkal. Egyrészt lehetségesnek tartom, hogy a pénz tényleg az alapítvány számlájára megy. Hogy aztán azt mire használják, az már más kérdés. Lehet, hogy tényleg ezt a forradalmasdit finanszírozzák belőle, de az is lehet, hogy Noár ebből veszi meg a következő autóját, ki tudja. Noár küldetéstudatos "rohamaiból" simán kinézem azt, hogy tényleg "rendszermegdöntésre" használja ezt a pénzt. Másrészt, a Fidesz zsoldja... Már meg ne haragudjon az ellenzéki világ, de Konok tényleg komolyan gondolja, hogy minden hülye az ellenzéki térfélen a Fidesz zsoldjában áll? Az ATV is megkapta nem egyszer ezt a jelzőt, a Népszava is, meg még sokan mások is. Ezzel az erővel Konok is a Fidesz zsoljában áll. Annyi pénz nincs a Földön, amennyi hülyét a Fidesznek kéne eltartania, ha ez igaz lenne. Tetszik vagy sem, de bizony akadnak bőven önjelölt messiások, csak ők nem Istenben hisznek, hanem a Liberalizmusban.
Burmin
2022. október 10. 10:28
Basztatják a Noárkát, pedig a Kötöttfogás is pénzt tarhál, nyilván ez az ÖT ember nem ingyibe ül a színpadon. Érdekelne Sanyi bácsi mit kóstál egy órácska fellépés ? 50000/fő csak megvan, nem ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!