Beleállt Majka Lakatos Márkba, majd gyűlöletbeszéd miatt törölte bejegyzését a Facebook

2022. október 28. 14:24

A stylist a rapper új dalát kritizálta korábban.

2022. október 28. 14:24
null

Majka (polgári nevén Majoros Péter) közösségi oldalán folytatott pénteken napközben egy kisebb csörtét Lakatos Márkkal, miután a stylist bírálta a „Barokk” névre keresztelt Majka&Pápai Joci közreműködés keretében készített számot. A kritikát Majka rossz néven vette, hosszú bejegyzésben fejtette ki, miért nem ért egyet Lakatossal.

„Mi máshogy értelmezzük a művészetet. Legyen ez a mi kiváltságunk. Egyébként mi mindenkivel befogadók vagyunk, ezért arra sem kérdezünk rá, hogy miért visel egy férfi magas sarkú női cipőt, lilára festett hajjal, ridiküllel, szoknyával. Elfogadjuk. Lehet pont azért, mert bízunk benne, hogy ha később nekünk is lesznek furcsa dolgaink, akkor nem próbálnak majd minket butának vagy együgyűnek beállítani egy pár lájkért cserébe. Remélem, most már megvilágosodtál belőlünk, és ezek után szívesen, hátradőlve élvezed dalunkat. Meg is oszthatnád, mivel 120 ezer ember követ, és ez egy hatalmas szám… nekünk meg jól jön minden reklám. Köszi” – írta a stylistnak címezve a rapper.

A Facebooknak azonban ez nem tetszett, úgyhogy eltávolították bejegyzését, Majoros pedig kérte, hogy vizsgálják felül a döntést, mert nem ért vele egyet. 

Az előző, Lakatos Márknak szánt posztomat a Facebook gyűlöletbeszédre hivatkozva eltávolította, vagy legalábbis ideiglenesen felfüggesztette”

– írta Majka közösségi oldalán, majd azt kérdezte követőitől, szerintük mi volt benne a gyűlöletbeszéd.

Újabb közös dallal jelentkezett Majka és Pápai Joci (videó)

Pápai Joci Facebook-oldalán már napok óta hirdette a Barokk című dal premierjét. Az előadó egyik bejegyzéséből még az is kiderült, hogy „még a Netflixről is sikerült elcsípni szereplőket hozzá". Az előzetesen közzétett képek és a dalszöveg egyaránt arról árulkodott, hogy egy líraibb, vallásos elemeket is tartalmazó szerzeményt hozott létre Majkával Pápai, aki egy harcost jelenített meg a videóban.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andre1bp
2022. október 30. 01:14
Attól még rohadtul nincs köze a barokk korhoz a klipnek.
Trinitysum
2022. október 29. 11:41
Kár indulatoskodni, inkább gondolkodjatok. A Facebookon alaphelyzetben egy algoritmus dönti el, hogy mit töröljön. Ehhez a felhasználónak be kell állítani bizonyos szavakat, amit ő elfogadhatatlannak gondol, valamit a facebook által is be vannak állítva bizonyos szavak. Ha valaki olyan bejegyzést tesz, amelyben ezek a szavak előfordulnak, akkor azt automatikusan törlik. Ha Majkánál nem voltak ilyen tiltott szavak, akkor a facebook csak feljelentés alapján töröl. Vagyis Majkát feljelentették a facebooknál. Ilyenkor a facebook nem mérlegel, hanem törli a szóban forgó posztot. Nem a facebook a "gonosz", mert az egyszerűen így működik költség hatékonyan. Nem akkor ember Majka, hogy a facebook személyesen kövesse, hogy mit posztol. A feljelentőről pedig lehet sejteni, ki volt. Még valami. Vannak bizonyos szervezetek, amelyek algoritmussal figyelik bizonyos szavak megjelenését a közösségi oldalakon (függetlenül az üzemeltetőtől vagy tulajdonostól). Ők bizonyos szavakra ugranak, (ilyen kulcsszavak: LMBTQ, gender, meleg, transz stb.) és hozzászólásokkal megtámadják a posztolót, hogy megpróbálják lejáratni. Tőlük is elindulhat egy feljelentés. Itt most nem erről volt szó, csak szóltam.
Muszleráj
2022. október 29. 01:06
Muhaha! Majka buzizott egy jót, máris helye lesz a NERben! :D Jövőre Ákos előzenekar??
stevebacsi
2022. október 28. 21:02
majka a felkapaszkodott prosztó cigó összeáll egy másik futtatott cigóval nótázni és egy büdös ratyi cigónak lakatos márknak nem teccik...nekem ezek a felkapaszkodott prolik nem teccenek,nem beszélve a ratyi buzeráns stylistről...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!