Megtartották a Toldi díszbemutatóját

2022. október 16. 07:39

Az egész estés animációs film a tavaly elhunyt Jankovics Marcell utolsó munkája.

2022. október 16. 07:39
null

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) elnöke a díszbemutatón hangsúlyozta: Jankovics Marcell életműve, univerzuma egészen páratlan, munkájával olyan értéket teremtett, amely nem csak nekünk magyaroknak, de az egész világban érvényes és értékes. A kormánybiztos szerint az alkotó életművének méltó lezárása a Toldi sorozat és mozifilm.

Káel Csaba kiemelte: Jankovics Marcell az animáció határtalan lehetőségeit felhasználva hozta létre műveit, amelyekben keveredik a mozgókép, az irodalom, hagyomány, értékőrzés és értékteremtés. Jankovics Marcell legnagyobb zsenialitása stílusa és egyéni látásmódja mellett az, hogy széles közönség számára tudott alkotni és közben nem kötött kompromisszumokat a művészet területén - mondta.

Mikulás Ferenc producer, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója, producer arról beszélt, hogy Áder János korábbi köztársasági elnök kezdeményezésére az Arany János-emlékév alkalmából jött az ötlet kezdetben a Toldi sorozat, majd az egész estés filmváltozat megvalósítására. Rendezőnek a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jankovics Marcellt kérték fel. A Toldi mozifilm társrendezője Csákovics Lajos, zeneszerzője Selmeczi György volt. A rendkívüli igényességgel megalkotott mozifilm a Kecskemétfilm 100 alkotója több mint háromévnyi munkájának eredményeként jött létre – hangsúlyozta.

A film a Nemzeti Filmintézet, a Magyar Nemzeti Bank és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) támogatásával jött létre. A díszbemutatón elhangzott: a film Jankovics Marcell születésnapja előtti napon, október 20-án kerül a magyar mozikba a Kecskemétfilm és Mozinet forgalmazásában.

A bemutató után Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a közmédiának nyilatkozva elmondta: az Arany János-emlékév kapcsán írtak ki pályázatot Arany János műveinek feldolgozására, amelyet a Kecskemétfilm nyert egy Toldi-rajzfilmsorozattal. A vezérigazgató megemlékezett Jankovics Marcellról, a film rendezőjéről és a karakterek kitalálójáról, akinek ez volt az utolsó alkotása. Papp Dániel fontosnak nevezte a Toldit, mert sok év után az első olyan animációs mű, amelyet a közmédia gyártatni tudott és műsorra is tűz. Úgy fogalmazott: a Kecskemétfilm stúdióval kiváló az MTVA kapcsolata, korábban a Magyar népmesék és a Vízipók csodapók kapcsán is együttműködtek már, és garanciát jelentenek a minőségre.

A film csütörtöki mozipremierjét követően pénteken a Duna csatornán sugározzák majd az animáció Repül a nehéz kő című werkfilmjét, a teljes filmet pedig a mozivetítést követően tűzik műsorra – tette hozzá.

(MTI)

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gentry69
2022. október 16. 14:38
Gondolom, legalább a János Vitéz szintjén van, azt nem is tudom hányszor láttam, nem is tudom hány évtized alatt. (És persze "Gusztáv", "Magyar népmesék", stb.)
Ninini
2022. október 16. 08:24
Na akkor ez lesz az a mozi, amire hosszú szünet után beülök.
szodabár
2022. október 16. 08:03
Köszönjük, várjuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!