Aláírásgyűjtést indított a NAK és a MAGOSZ Márki-Zay földadója ellen

2022. december 06. 17:11

A MAGOSZ vezetője hangsúlyozta, hogy minden eszközt fel fognak használni a földadó megakadályozása érdekében.

2022. december 06. 17:11
null

Aláírásgyűjtést indított a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Márki-Zay Péter kezdeményezésére Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen – mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten a két szervezet vezetője.

A Magosz elnöke felszólította a hódmezővásárhelyi polgármestert, hogy

Jakab István: Minden eszközt bevetnek majd a földadó ellen

Jakab István közölte, hogy egyeztetni fognak a termelőkkel és a földtulajdonosokkal, és minden eszközt fel fognak használni a földadó megakadályozása érdekében. A gazdákat nem szabad hátrányba hozni, hiszen nyitott piacon, más EU-tagállamokkal versenyezve kell helyt állniuk, Márki-Zay Péter intézkedése ezért teljesen elfogadhatatlan - tette hozzá.

A Magosz Csongrád-Csanád megyei elnöke gazdaellenes intézkedésről beszélt, megjegyezve, hogy

Márki-Zay Péter régóta be akarja vezetni a földadót.

Az intézkedés azért is érthetetlen épp most, mert Csongrád-Csanád vármegyét rendkívüli szárazság sújtotta idén, több mint 100 ezer hektárt érint az aszály, ennek hatásaival rengeteg gazda küzd a térségben – hangsúlyozta Szél István.

Győrffy Balázs: Őrültség ilyen jellegű terhet rakni a termelőkre

A NAK elnöke szerint a háborús körülmények miatt is elfogadhatatlan a földadó, ebben a helyzetben „őrültség ilyen jellegű terhet rakni a termelőkre” – fogalmazott Győrffy Balázs.

Márki-Zay Péter közben érthetetlen módon a gazdák extrabevételeivel indokolta a magyar vidéket büntető intézkedést.

A földadó az élelmiszerek drágulását is okozhatja, a következmények tehát mindenkit érintenének, a legszegényebbeket is - tette hozzá.

Az agrárkamara vezetője elmondta, hogy a tiltakozásukhoz az agrarpeticio.hu oldalon lehet csatlakozni. A kezdeményezésnek nincs határideje, a cél az, hogy a földadó minden ellenzője elküldhesse az aláírását a honlapra – közölte.

„A baloldal az egész országban bevezetné a földadót, ha lehetőséget kapna rá”

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója úgy véli, hogy a baloldal az egész országban bevezetné a földadót, ha lehetőséget kapna rá. Ezt egyelőre csak a „dollárbaloldal miniszterelnök-jelöltje” tette meg a saját településén, és az is lehet, hogy idővel egyre nagyobb összegek befizetését rendeli majd el – fogalmazott. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy a válságkezelés nem lehet kárára a gazdáknak, a kormány a velük kötött megállapodást tiszteletben tartva kiemelt társadalompolitikai feladatnak tekint minden agrárkérdést, ezért a földadó ügyében is támogatni fogja az érdekképviseleteket - mondta a miniszterelnöki főtanácsadó.

Lázár János: Kuláküldözés van Vásárhelyen

Hódmezővásárhely és Makó országgyűlési képviselője nemrég a Rádió7 Közös nevező című műsorának vendége volt. Lázár János a műsorban többek között érintette a hódmezővásárhelyi közgyűlés által november 17-én megszavazott földadó ügyét is. Az építési és közlekedési miniszter szerint Hódmezővásárhelyen „kuláküldözés van”, mint az ’50-es években volt. Az önkormányzat által bevezetett földadót a földtulajdonosok büntetésének, megbélyegzésének nevezte – idézte fel a Délmagyar.

Az új adó értelmében, mindazoknak akik több mint 4 hektár földdel rendelkenek, fizetniük kell. A mértéke szántó, kert, gyümölcsös és szőlő esetében 0,99 forint/négyzetméter, az egyéb területek esetében 0,59 forint/négyzetméter, hektáronként körülbelül 10 ezer forint. A földadóból az önkormányzat évi 80 millió forint bevételt remél – ismertette a lap.

„Érdeklődéssel követem a vitát” – jelentette ki a történtekkel kapcsolatbna Lázár. Majd hozzátette, hogy szerinte ez azért furcsa, mert „a városvezetés azt szajkózza reggeltől estig, hogy tele vannak pénzzel, több milliárd forintja van Hódmezővásárhelynek”.

„Ezt bizonyítja az is, hogy a városháza tornyára láncostól van felújításra pénz. De van pénz óriáskerékre is. Nem világos, hogy ha ez így van, akkor

A városvezetés azt gondolja, hogy akinek ma, Magyarországon földje van, az fideszes, ezért őket mindenképpen bírságolni és büntetni kell. Ez teljes tévedés. A II. világháború után hódmezővásárhelyi családok ezreitől vettek el termőföldet, amiért cserébe a rendszerváltozás után kárpótlási jegyet kaptak. Ez történelmi jóvátétel volt. Ebből árveréseken vettek földet, majd bérbe adták. Vagyis olyan társadalmi csoportot bélyegzett meg az önkormányzat, akiket üldöztek a kommunisták, hadifogságban voltak és az ő kárpótlásukból vettek a gyerekeik földet. Ezt a társadalmi csoportot bünteti a földadóval Márki-Zay Péter” – idézte a minisztert a Délmagyar.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2022. december 07. 16:32
Márki Zay sokadszorra bizonyítja,hogy Soros megbízottja. Ekkora aljasságra csak a magyar amerikai képes,hogy végre valami felfordulást tudjon előidézni. Valószínűleg Sorosnak sokat kell állnia a szőnyeg szélén a főnökei előtt, mivel Orbán már tizenkét éve kormányoz, stabilan.
budapesti
2022. december 06. 19:29
És ha nem lesz aszályos az év, akkor be lehet vezetni?
pepita
2022. december 06. 18:34
MZP most rá ment lézerjai pénzére ! Ebben is téved kevés ő hozzá.
Kristály
2022. december 06. 17:45
Kell hagyni hogy vezesse be . Választásnál nagyon jó támadási felület legalább mindenki látja hogy milyenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!