Újabb fővel gyarapodhat a DK-frakció – Ezúttal egy exjobbikos képviselő választotta Gyurcsányékat

2023. március 05. 16:58

A roma származású Varga Ferenc az „árnyékkormány” nemzetiségi önkormányzatokért felelős kormánybiztosaként fog dolgozni.

2023. március 05. 16:58
null

Újabb ellenzéki politikust zsákmányolt a Demokratikus Koalíció – írja cikkében a HVG. A lap szerint Varga Ferenc korábbi jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő Dobrev Klára és

az  „árnyékkormány” miskolci rendezvényén, a színpadon jelentette be, hogy csatlakozik a DK-hoz.

A párt közleményében azt írják: „A bejelentésből Varga Ferenc politikai és szakmai tapasztalatai, valamint eredményei mellett az is kiderül, hogy a jövőben az Árnyékkormány nemzetiségi önkormányzatokért felelős kormánybiztosaként fog dolgozni”.

A HVG-n emlékeztetnek: a tavalyi ellenzéki választási vereség óta számos politikus igazolt át a DK-ba. Januárban Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója és korábbi országgyűlési képviselője, decemberben pedig két momentumos politikus csatlakozott, Juhász Béla sződligeti polgármester és Buzinkay György korábbi elnökségi tag személyében.

Nyitókép: Facebook 

Egy évvel korábban:

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2023. március 05. 19:19
Kész röhej ez a nagy helyezkedés. Ettől nem lesznek többen és ugyanúgy szopni fognak 2026-ban mint tavaly. Vagy még jobban mivel a normális emberek megvetik a Böszmét meg az aljas trampli feleségét.
roughneck
2023. március 05. 18:49
A Fleto egyszer mar hitet tett a ciganyok mellett. Ott logott a tabla a mellen: "En is cigany vagyok!" Te meg annal is rosszabb vagy, baszod anyadat, mert te kommunista cigany vagy. Ennel mar csak nalad van lejjebb, Feri! :-))
zoles
2023. március 05. 18:26
Köszönjük Vona, hogy ezt a gerinctelen tetves Jobbikot tönkre tetted!
pandalala
2023. március 05. 18:04
Aki nem látott még horror filmet, az képzeljen el egy parlamentet 51%-os DK-s parlamenti többséggel .. :-(((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!