Megmozdultak az értékvédők: már közel húszezren álltak ki Bagdy Emőke mellett

2023. április 27. 06:00

Az ideológiai okokból célkeresztbe került pszichológust tömegek veszik védelmükbe.

2023. április 27. 06:00
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

Amint arról a Mandiner is beszámolt, az úgynevezett Laposföld-díjjal „tüntették ki” a hétvégén Bagdy Emőkét. A professzor emeritát egy meglehetősen furcsa társaság vette célkeresztjébe: amint azt lapunk bemutatta, a Szkeptikus Társaság a militáns ateista Richard Dawkins munkásságának propagátora, s bár voltak hasznos kezdeményezéseik is, a fenti tényből fakadóan egyenlőségjelet tettek a tudományellenes, áltudományos átverések, és azon nézetek közé, amelyek ateista-progresszív világnézetükkel nem találkoznak. Ennek a túlkapásnak lett áldozata Bagdy Emőke is, aki a közelmúltban többször váltotta ki a liberális sajtó és megmondóemberek rosszallását azzal, hogy határozottan kiállt és érvelt a hagyományos családmodell mellett, véleményét pedig rendre megalapozott szakmai érvekkel támasztotta alá. 

A hír kapcsán a Mandinernek nyilatkozva Bagdy Emőke arról beszélt„Van egy meggyőződésem, identitásom, vállalom azt, aki vagyok és azt, amit gondolok. Ezt viszont a szabadság eszméjét, s a szabadság lobogóját cipelők nehezményezik, miközben ők maguk azok, aki nem örülnek a szabad véleménynyilvánításnak.

Mikor azonban a tudományra hivatkoznak, azért megjegyezném, pszichológus vagyok, több száz tanulmányt írtam, számos könyvet, ötven éve tanítok, s mielőtt valamihez hozzászólok, alaposan tanulmányozom előtte a témát. És hozzászólok. Vagy netán nem szabad?” – tette fel a kérdést. 

Az egyébként DK- és Momentum-közeli szereplők fémjelezte Szkeptikus Társaság döntését élénk közéleti vita követte, melynek során a legtöbben kiálltak Bagdy Emőke mellett és kritizálták a politikailag elfogult döntést. De közösségi kiállás is szerveződött; a CitizenGO konzervatív értékvédő szervezet nyílt levélben vállalt közösséget a professzor emeritával. „Nem nézhetjük tétlenül, hogy az értékőrző szakembereink ilyen támadásoknak legyenek kitéve csak azért, mert bátran szembeszállnak a mindent leuralni szándékozó ideológiákkal” – fogalmaznak

a mostanáig közel 20 ezer csatlakozóval rendelkező kiállás

kezdeményezői. 

Miközben sajnálatukat fejezik ki, hogy „az ideológiai nyomás ilyen formában is megjelenik a tudományos életben és a magyar társadalomban”, köszönetet mondanak a neves pszichológusnak, amiért „kiáll a gyermekek egészséges és biztonságos fejlődése mellett, és nem hagyja, hogy a gender ideológiának való kényszeres megfelelés vegye át az irányítást a tudományos tények megismerése és tiszteletben tartása fölött”. Az aláírók azt kérik Bagdy Emőkétől, hogy továbbra is képviselje álláspontját, és legyen példa mások számára is az igazság keresésében és a tudományos érvek és értékek mellett való kiállásban. 

A CitizenGO már 2020-ban is kiállást szervezett Bagdy mellett, amikor a pszichológust a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ-szekciója részéről érték támadások. A konzervatív-értékvédő kezdeményezést akkor mintegy 30 ezren írták alá támogatólag. A szervezet most arra is bátorít, hogy a közösségi médiafelületeken is szerveződjön alulról érkező kampány, ennek keretében pedig használják minél többen az #ÁlljunkKiBagdyEmőkeMellett hashtaget. Erre, mint mondják, azért is van szükség, mert „professzor asszony a tudományos tényeket tiszteletben tartva nyilvánít véleményt, és nem a folyamatosan változó, sokszor a tudománnyal szembenálló, divatos ideológiák szerinti álláspontokat képviseli”

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Carsac
2023. május 03. 07:24
Van egy birodalom, ahol Gyurcsány az úr. A politika Laposfoldje. A dékásoj az alattvalói. Egyházuk neve Szeptikus...
gekk
2023. április 27. 15:53
Hoppá! Csökkent a reálbér. Hoppá! Megint hazudott orbit.
ppix
2023. április 27. 10:30
Össze vissza beszélsz baromságokat, ez itt a gond Emőke. Akit érdekel, itt hallgathat halandzsát: https://coub.com/stories/5078337-a-2023-as-laposfold-dij-gyoztese-bagdy-emoke
csúti törpe
2023. április 27. 09:02
alairta a 20 ezer analfabeta fasz, aki azt hiszi a pszichologiarol, hogy tudomany
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!