Gálvölgyi János lélegeztetőgépre került

2023. május 10. 19:41

A színészt lányai vitték be a kórházba légzési nehézségek miatt.

2023. május 10. 19:41
null

Ahogy a Mandineren is megírtuk, légzési nehézségek miatt intenzív osztályra került Gálvölgyi János.

A RTL Híradó nem rég arról számolt be: hiába várták hozzá a mentőt ma délelőtt Budapesten, így lányai vitték kórházba. A 74 éves színészt azóta intenzív osztályon ápolják.

Családtagjai azért hívtak mentőt, mert Gálvölgyi nem kapott levegőt és félrebeszélt. Fél óra után újra telefonáltak, akkor derült ki, hogy még el sem indult érte a mentőautó. A mentők vizsgálják a történteket” – írja a portál.

9 óra 40-kor hívott a nővérem mentőautót az édesapánkhoz, aki nagyon rosszul volt. A mentőket felhívta és mondta, hogy nem kap rendesen levegőt és félrebeszél” – mondta az RTL-nek  a színész kisebbik lánya, aki ekkor azonnal autóba ült, és szülei házához sietett.

A mentők viszont még nem érkeztek meg.

Fél 11 körül felhívtam a mentőket, hogy hol van a mentőautó, mert az édesapám láthatóan tényleg nagyon rossz állapotban van. Azt mondták, hogy még nem sikerült elindítaniuk az autót” – idézte fel a történteket a lány a portál szerint.

Kifejti: több orvos ismerősükkel beszéltek, akik azt javasolták, hogy azonnal üljenek autóba, és ők vigyék kórházba a színészt. Mint fogalmazott: „Gyakorlatilag úgy hoztam át a városon, hogy mellettem ült az anyósülésen, hogy mi tartottuk két oldalról a nővéremmel vezetés közben, merthogy annyira rosszul érezte magát

 

 

Az RTL információi szerint a színészt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára vitték, mert ez volt a legközelebb. Ott azonnal az intenzív osztályra vitték az orvosok. A színész rosszullétének pontos okát egyelőre nem derítették ki. Délután rohamkocsival szállították át a Semmelweis Egyetem Üllői úti klinikájára, ahol továbbra is az intenzív osztályon ápolják,

lélegeztető gépre kapcsolták és folyamatos vizsgálatokat végeznek rajta. 

 

Nyitókép: MTVA / Hagyaték: Keleti Éva

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RasPutin
2023. május 11. 07:01
Ha Gálvölgyi így járt akkor az egyszerű halandó hogy jár majd? Köszönjük Viktor! Ha nem lesz oktatás nem lesznek tanárok orvosok és ápolók sem lesznek.
trl9
2023. május 11. 06:55
Persze, jobbulást! Aztán ha meggyógyul, újra szívhatja tovább a napi két doboz cigarettáját, a csikktartót ne felejtse el kiüríteni a monitor mellől, és persze a szellőztetés is fontos!
BossN
2023. május 11. 05:22
Vérlibsi, msgyargyalázó, ateista ripacs. Isten nem ver bottal.
Krupp Skya
2023. május 11. 05:20
Heti Hentes a vetéltek metélkedője. Orbánra gyúrok wazze!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!