Bezuhanóban a hazai turizmus

2023. július 05. 22:47

Flesch Tamás elmondta, hogy nagyságrendileg harminc, de akár negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a magyar tengernél a mostani szezonban.

2023. július 05. 22:47

Akinek nincs pénze, az egyáltalán nem nyaral a Balatonnál, akinek meg van, az külföld felé veszi az irányt. Jelentősen megnőtt a magyarok külföldre utazásának a hajlandósága, ez a további előfoglalási adatokon is látszik – nyilatkozta az Indexnek Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A portálnak Flesch elmondta, hogy nagyságrendileg harminc, de akár negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a szövetség adatai szerint a Balatonon a mostani szezonban. Közölte azt is, hogy 

 

 ők is inkább hétvégén, hétköznap még kevesebben választják a magyar tengert. 

 

Flesch Tamás szerint a helyzet még javulhat, az idei szezon egészét tekintve kevésbé optimista. 

Megjegyezte, hogy még mindig észlelhető a Covid-hatás, ugyanis szerinte csak mostanra lettek bátrabbak az emberek. Elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is sok magyar választja úti céljául Görögországot, Törökországot, Horvátországot vagy épp Spanyolországot. Ezeknek az országoknak a tengerpartjainál nagyobb a valószínűsége a jó időnek, amely elengedhetetlen a nyaraláshoz. 

 

Kevés bosszantóbb van annál, ha valaki sok pénzt fordít a nyaralásra, és hűvös van, esik az eső, ahogyan most pár napig nálunk is” 

 

– szögezte le Flesch.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2023. január–májusban az előző év azonos időszakához képest:a turisztikai szálláshelyeken 2 százalékkal több, összesen 12 millió vendégéjszakát regisztráltak, a belföldi vendégek 7,3 százalékkal kevesebb, a külföldiek 13 százalékkal több (5,9, illetve 6,1 millió) vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken.

***

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay 
 


 

 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2023. július 24. 09:53
Még nincs vége a nyarnak!
backsplash
2023. július 09. 23:17
Le kéne jönni az egynyaras meggazdagodásról.
gegrolla
2023. július 06. 17:12
Azért azt nem hiszem, hogy kiürülne a Balaton.Nincs mindenkinek pénze külföldre utazni nyaralni.Azért a külföld még mindig drágább, akárki is állítja az ellenkezőjét.
bodrigyuri
2023. július 06. 14:43
Gyurcsány és Brüsszel tehet róla természetesen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!