Furfangos: a szoknyájába rejtve lopott pergető orsót egy szolnoki horgászboltból

2023. augusztus 03. 11:27

Okostelefon is megbújt az asszony szoknyája alatt.

2023. augusztus 03. 11:27
szoknya, tolvaj, lopás

Lopott értékek a szoknya alatt – adta hírül a Police.hu annak a tiszaföldvári férfinak és nőnek a történetét, akik szoknya alá dugdosva loptak kétszer, s mind a kétszer lebuktak.

Egy szolnoki horgászboltba ment be a két tiszaföldvári augusztus elsején. A nő levett a polcról egy pergető orsót, amit azzal a lendülettel a szoknyája alá rejtett. Az eladó viszont az asszony pechjére látta ezt, ezért felszólította a nőt, hogy adja vissza az árut.

Később az eladó tüzetesebben áttekintette a felvételt és megállapította, hogy 

a nő egy másik, közel 184 ezer forint értékű orsót is a ruházatába rejtett, amit viszont sikerült ellopnia.

Még aznap bejelentés érkezett a rendőrségre egy másik szolnoki üzletből is, mivel a 33 éves férfi és a 39 éves nő el akart lopni egy mobiltelefont. Először alufóliába akarták tekerni, aztán inkább egy ollóval estek neki az áruvédelmi doboznak. Miután kellően „szétollózták” azt, kivették belőle a telefont és a töltőt, amit ismételten az asszony szoknyájába akartak rejteni.

A biztonsági őr viszont mindent látott, így feltartóztatta a tolvajpárost. Az elkövetőket kétrendbeli lopás vétsége miatt kihallgatták, mindketten beismerő vallomást tettek.

Nyitókép: Police.hu

 

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hangillat
2023. augusztus 03. 18:51
Orsós, Orsósné, két Orsós?
Medici
2023. augusztus 03. 13:46
Horgászok figyelem! Amennyiben asszonyuk szexuálisan kielégítetlen, pergető orsóval lepjék meg őket. Olcsóbb mint a vibrátor, ráadásul ebbe elem sem kell.
connorj
2023. augusztus 03. 12:47
🥒szezon.
Upuaut
2023. augusztus 03. 12:41
Tipikus kisebbségi lopási mód. Egyszer Ámerikában egy néger nő a szoknyája alatt elbújtatva akart ellopni egy pulykát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!