Felajánlották nekünk Kárpátalját?

2023. szeptember 16. 12:56

Ez a tízmilliós, az egykori kisantant tagjai által körbevett, beszorított ország szövetségesek nélkül képtelen az érdekeit érvényesíteni.

2023. szeptember 16. 12:56
Jeszenszky Zsolt
Jeszenszky Zsolt
Jeszenszky Zsolt
Magyar Nemzet

„Szóval összegezve és lezárva ezt az egész kérdést: nem voltunk jó helyzetben, nulla mozgásterünk volt (üres államkasszával, tönkrement iparral, óriási munkanélküliséggel itthon, ellenséges államokkal a szomszédban), és az ukránokkal kötött szerződés egy minimális kitörési pontnak, maga Ukrajna pedig potenciális szövetségesnek tűnt.

És ezek a kitörési pontok és potenciális szövetségesek nagyon fontosak. Ez a tízmilliós, az egykori kisantant tagjai által körbevett, beszorított ország szövetségesek nélkül képtelen az érdekeit érvényesíteni.

A nagybetűs »Nyugat« a 90-es évek elejének hurráoptimista pillanatában ígéretes szövetségesnek tűnt, de eleve egységes »Nyugat« sincs. Nyugat-Európának pedig egyáltalán nem érdeke egy erős Közép-Európa. Sőt, kifejezetten az az érdeke, hogy az itteni népek egymással viaskodjanak. Ezért nagyon fontos nekünk a V4, amit persze folyamatosan szét próbál verni a Nyugat, és ezért ígéretes az a korábban soha nem látott jó viszony, ami a szerbekkel kezd kialakulni, Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics kiváló reálpolitikai meglátásainak köszönhetően.

S még egy utolsó gondolat, ha már a szerbek szóba jöttek: a horvátoknak azért sikerülhetett, azért kaphattak újabb területeket is, mert a szerbekkel szemben nagyon határozottan támogatta őket a Nyugat. Ma már tudjuk, az USA 1992-től kezdve eldöntötte, hogy Oroszországot többé nem engedi vissza a világpolitika színpadára. Az oroszokkal szoros szövetséget ápoló szerbek tehát automatikusan ellenségnek minősültek. A velük szemben harcoló horvátok pedig kedvező elbírálást kaptak. Ezért ítélték el Hágában Milosevicset, és mentették fel Gotovinát. De ez már egy másik sztori…”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rasdi1
2023. szeptember 17. 12:44
Valahol, nagy valószínűséggel pont itt a mandineren, inkább olyat olvastam, hogy Kárpátalja visszaadását még korábban Kádár utasította volna vissza. Esetleg épp egy delíriumos Hruscsovnak:)))) Nagy valószínűséggel egy várhatóan kapcsolódó jelentős általános életszínvonalromlás miatt. Az Ukrajna elismerésével kapcsolatos szerződéssel nem az az általam ismert kifogás, hogy miért nem kértük vissza. A szerintem is indokolt kifogás, hogy nem kerültek bele nemzetközileg garantált (még ha azok nem is érnek valami sokat) kisebbségvédelmi klauzulák.
Akitlosz
2023. szeptember 16. 18:24
Na és mik az ország érdekei? Mi köze van a cikk címének a tartalmához? Minek ír cikket olyasmiről, amiről fogalma sincsen? Tanuljon, tájékozódjon! Pl. Kun Miklós történésztől.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. szeptember 16. 18:17
Apukád utasította el. Amúgy megy már a biciklizés?...
manitowoc
2023. szeptember 16. 18:02
"Felajánlották nekünk Kárpátalját?" Igen, de - nem az ukránok 1991-ben - hanem Hruscsov 1964-ben. "1964 nyarán éppen Hruscsov volt az, aki felvetette Kádár Jánosnak: ha úgy gondolja, fogadja be a kárpátaljai magyarságot s az általa lakott terület egy részét. Erről először Alekszej Adzsubejtől, a politikus vejétől hallottam az 1980-as évek legvégén. A tehetséges újságíró akkor még publikálatlan, de később is torzóban maradt feljegyzéseire utalva mesélte: jól emlékszik, hogy Kádár döbbent hallgatással reagált Hruscsov meglepő ajánlatára. A szovjet pártvezér ekkor még konkrétabban fogalmazott: elsőnek a magyarok lakta beregszászi járás átadását javasolta, mint olyan gesztust, amely megfelelne "a lenini nemzeti politika szellemiségének". Forrás: http://www.kre.hu/portal/images/kreml/Hruscsov_karpataljai_ajanlata.pdf
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!