Folytatódik a vita Nógrádi György és Zaharova között?

2023. szeptember 30. 21:14

A Magyar Nemzet arra számít, hogy a biztonságpolitikai szakértő szavaira ismét reagál az orosz külügyminisztérium szóvivője.

2023. szeptember 30. 21:14
ZAHAROVA, Marija

A Magyar Nemzet szombati cikkében azt írja: korábban a lap hasábjain jelent meg egy Nógrádi György véleménycikk, amely miatt a biztonságpolitikai szakértő és Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő között egy kisebb csörtére került sor. A véleménykülönbség a NATO ötödik cikkelyének értelmezése kapcsán alakult ki köztük. Zaharova akkor emlékeztette Nógrádi Györgyöt, hogy korábban már támadás ért több NATO-tagot is, mégsem történt semmi.

Nógrádi úr, a közelmúltban számos NATO-országot megtámadtak itt, megsemmisítve az Északi Áramlat 1 és 2 vezetékeit, a bennük lévő gázzal együtt. És semmi”

– írta az orosz politikus. Nógrádi György ezúttal arról fogalmazott meg véleményt, hogy a kanadai parlamentben egy náci bűnöst tapsoltak állva Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelenlétében. Az esettel kapcsolatban a biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy szerinte felmerülhetnek titkosszolgálati hiányosságok is. A Magyar Nemzet szerint a múltkori eset után „joggal várható”, hogy Nógrádi szavaira ismét reagál az orosz külügyminisztérium szóvivője. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iimre
2023. október 01. 11:50
"HunCsz október 01. 00:36 Emberek ez egy öreg komcsi svihák. Ebből semmi nem igaz. Ez arról szól, hogy újabb turnékra menjen el ez a csaló és degeszre keresse magát. 1..2.3 .1.5" MInden annyit ér, amennyiért el lehet adni… ;)
Bell & Sebastian
2023. október 01. 11:04
figyelő4322!
Bell & Sebastian
2023. október 01. 11:03
Az orosz nácizás mást jelent, mint a fejlettnyugati nácizás. Ez egyik területszerző agresszor, míg a másik elsősorban zsidókkal fűt be. Tehát végtelen a lehetőségek száma ebben a szójátékban. De van közös pontja az orosz-német és ukrán-orosz háborúnak. Balos nemzeti kontra nemzetközi összecsapás, csak időközben megfordultak a szerepek. Ha lenne kedvem viccelni, családi súrlódásnak is nevezhetném mindkettőt, a legvéresebbek a testvérháborúk szoktak lenni. A kérdés az, a dinasztia melyik ága keltse fel Napot a továbbiakban? Ezzel el is érkeztünk a teoretikus megfejtéshez, aminek tömör megfogalmazásához elegendő a józan paraszti ész is, nem kell hozzá bonyolító szakértő. Zsidó belháborúk, ezzel mindent (is) megmondtam.
Mich99
2023. október 01. 08:17
NINCS itt vita: a gázvezeték elleni (amerikai) terrorista támadás és a nácik (kanadai) parlamenti ünneplése egyaránt a Nyugat rothadságát mutatja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!