Lejárt a forgalmija, hát beszínezett pénzérmével hamisított magának egyet a sofőr

2023. szeptember 20. 11:46

Hiába próbálkozott, a magyar határt nem tudta átlépni.

2023. szeptember 20. 11:46

Egy lengyel állampolgárságú vádlott idén nyáron a nyírábrányi határátkelőhelyen kívánta elhagyni Magyarországot az általa vezetett tehergépjárművel. Kiderült azonban, hogy a jármű műszaki érvényessége több mint három hónappal korábban lejárt, ezért a vádlottat nem engedték át a határon és érvénytelen hatósági engedéllyel közlekedés miatt helyszíni bírságot is kiszabtak vele szemben – írta meg az Ügyészség.

A férfi azonban nem adta fel ezen a ponton. Közölték, hogy a vádlott teherautójával Debrecenbe ment, és megállt egy benzinkúton.

A férfi beszínezett egy lengyel pénzérmét, amivel körbélyegzőhöz hasonlító lenyomatot készített  járművének forgalmi engedélyébe,

majd saját kezével beírta a műszaki érvényesség időpontjához szükséges dátumokat.

Ezt követően egy másik határátkelőhöz ment, 10 óra 25 perckor Létavértesnél jelentkezett kilépésre Románia irányába és az ellenőrzéskor átadta az általa hamisított okmányt.

A határőr azonban észlelte, hogy a forgalmi engedély pecsétje hamis,

ezért a vádlottat előállították, okmányát pedig lefoglalták.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő férfit közokirat-hamisítás bűntettével vádolja.

Nyitókép: Ügyészség

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kozmosz
2023. szeptember 22. 04:15
sentimental, Magyarországon van egy Bolhás nevű falu. Nem te voltál a névadó?
DE JÓ
2023. szeptember 20. 21:45
Őszintén szólva kreatív ötlet, jó minőségű, ügyes kivitelezés. Az adatbázisok nélküli világban még működött is volna.
Illieral
2023. szeptember 20. 15:54
Mondjuk azt nem értem, hogyha le van járva a műszakija, és nem engedik ki az országból, akkor hogy a francba tudna eljutni Lengyelországba, hogy tudjon mászakit szerezni?
zavulon
2023. szeptember 20. 14:26
#balfax
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!