Lengyel László optimista: szerinte „egy hajszálon lóg nemzetközileg” az Orbán-kormány (VIDEÓ)

2023. november 19. 06:04

Természetesen a vidékizés sem maradhatott ki a közgazdász előadásából.

2023. november 19. 06:04

A Belvárosi Szabadegyetem november 13-ai eseményének előadói Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója és Závecz Tibor szociológus, a Závecz Research ügyvezető igazgatója voltak. A beszélőfejek a 2023-as évet elemezték, valamint „a kormányzati politika rövid és hosszabb távú társadalmi, politikai hatásait” vizsgálták.

„A Fidesz politikájának megértéséhez ki kell tekinteni a világba, hogy lássuk, mennyire nem illik az bele” – ezzel a kacifántos felütéssel kezdte mondandóját Lengyel László. Nem habozott, rögtön aláhúzta:

„Szerintem a Fidesz politikája a végső pontjához jutott”

Egy olyan válságban van, amelyet átéltem a nyolcvanas évek végén” – mondta Lengyel, majd hozzátette: ez a válság elsősorban nemzetközi alapon nyugszik. „Valószínűleg a rendszer kihúzna még valameddig, de a külpolitikai helyzet miatt” nincs tovább – a közgazdász szerint.

Arról is beszélt a közgazdász, mire alapozza az álláspontját: „zajlik a világ ötödik felosztása, amelyben a Nyugat a kelet-európai térségben előre jön. Kiterjeszti magát Ukrajna és a Balkán felé. Oroszország pedig kiszorul a térségből. Akkor is veszít, ha nyer.

Ebben a helyzetben mi, akik Oroszország felé menetelünk pont úgy, mint amikor utolsó csatlósként Németország felé meneteltünk 1944-ben.

Ezt lehet csinálni. De ennek a rendszernek így vége” – szögezte le.

Lengyel kifejtette: nem tudja, mi lesz a rendszer megszűnésének forgatókönyve. „Ahogy egyébként 1944-ben sem tudta igazán senki, hogy mi a forgatókönyve a bukásnak. Észre kéne venni, hogy a környékünkön mindenki a másik oldalon van. Ez nem egyszerű elszigetelődés” – hangsúlyozta a közgazdász.

Kiemelte:

igazat mond Orbán Viktor, hogy mindent meg akarnak tenni annak érdekében, hogy bukjon meg.

Európa és Amerika azon dolgozik, hogy bukjon meg. És ezt meg is mondják. Szemtől szembe” – fogalmazott Lengyel László.

Több válság is van Lengyel szerint, amit a Fidesznek el kell viselnie. Mindenekelőtt leszögezte: maga a rendszer is válságban van. Ezt azzal indokolta, hogy „1867 és 1990 között Magyarországon sohasem győzött ellenzék parlamentárisan. Tehát egy százados trend, hogy egy államhatalom van felül, mi meg alul”. Úgy folytatta, „ehhez képest a '60-as években elindult egy folyamat, hogy megpróbálunk megszabadulni az államtól, majd '90-ben végérvényesen megszabadultunk ettől és most visszaküldenek az állami ember státuszába”

Bocsánat, de én a Kádár-rendszer kritikáján nőttem fel. És ugyanezekkel a problémákkal küzdött az is”

– hangoztatta a közgazdász. 

Lengyel tovább ment és azt mondta: „nem egyedül vagyunk rendszerválságban”. Szerinte valójában az autokrata rendszerekkel van baj. „Ezt Putyiné mutatja a legjobban, ami még katonailag sem tudja megállni a helyét. Ezek a rendszerek gazdaságilag, politikailag és katonailag nem igazán versenyképesek. A rendszeren belül ez egy strukturális-szervezeti válság: rossz mixet talált ki az önkényuralomra a rendszer. A piac teljes visszaszorítása érdekében nincs verseny, nincs termelékenység, nincs igazi fenntartható növekedés.”

A magyar társadalomnak a tragikus állapota annak köszönhető, hogy sikeresen államosították.

Az első, akiket sikeresen államosítottak, azok a szegények. Megteremtették azt a függő szegénységet, amely éppen az éhhalálon fölül van, de nincs kiútja” – vázolta fel gondolatait a közgazdász.

Szerinte a társadalmi rétegek között semmiféle szolidaritás nem működik. „Egyetlen társadalmi réteg sem mutat lefele szolidaritást. Hozzátette, a Kádár-rendszerben sem volt szegénybarát a társadalom, de az Orbán-rendszer még az ideológiáját is megadta, hogy miért nem kell odanézni.”

Lengyel László beszélt a főváros-vidék ellentétről is.

„Budapesten van a legtöbb beruházás, itt van a legmagasabb jövedelem, itt van a legmagasabb vagyonfelhalmozás és Budapest ellenzéki. Elküldi a fenébe Orbán Viktort.”

És ahol teljes nyomorúság van, ott éljen a párt és az állam. Budapesten még maradtak autonómiák” – jegyezte meg.

Kubatov Gábor a szombati Fidesz-kongresszuson arról beszélt, hogy a főváros számláján mínusz 1,1 milliárd forint van, és Budapest hitelekből működik. A kiszivárgott dokumentumok szerint még idén csődbe megy a város – húzta alá a politikus –, kiemelve, hogy „mindezt úgy, hogy Budapest országunk leggazdagabb városa, és amikor Tarlós István, Budapest egyik legjobb főpolgármestere átadta a város kulcsait, a város tartalékai megközelítették a 200 milliárd forintot, az intézmények megtakarításai meghaladták a 7 milliárd forintot.”

Mondandója végén Lengyel hangsúlyozta: „Én abszolút optimista vagyok” – erre a nézőközönségből többen hangosan felnevettek és szórványos taps is érkezett, majd megjegyezte: „ennek az az oka, hogy egy hajszálon lóg nemzetközileg ez a hihetetlen magabiztos” Orbán-kormány.

A teljes előadást itt nézheti vissza:

Nyitókép: képernyőfotó

 

Összesen 201 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2024. január 02. 09:25
A szürke kardigán! Lapozzunk!
vasudvar-0
2023. december 04. 17:08
Ennél az ostoba bolseviknál minden nap megbukik Orbán.
bagoly-25
2023. november 20. 14:39
"Lengyel László optimista", azért mert nem reálpolitológus.
Palatin
2023. november 19. 21:06
Érdekes lenne megtudni, hány léhütö firkász élhet ma Európában Orbánból. Sok ezren, az sejthetö. Ezek abból élnek, hogy lúzer közönségüknek, akiket az irigység éltet, közvetítik, hogy Orbán mit ebédelt, hol, kivel és mennyiért, mennyi zsebpénzt kap, stb. . Abból hogy oktalanul rosszindulatúan, ócska iróniával kritizálgatják, félremagyarázzák, mocskolják minden tettét, amit ö tiszta lelkiismerettel a legjobb tudása szerint az ország érdekeiért tesz. De ezeknek a pofáznokoknak, firkászoknak, "influenszereknek", és egyéb csodabogaraknak amúgy teljesen mindegy, hogy Orbán mit csinál, - mert szakmailag fel sem fogják, hogy minek mi a jelentösége, fogalmuk sincs semmiröl. Az ö feladatuk Orbán, a Fidesz és a kormány rágalmazása, bemocskolása, amivel, - mint "küldetéssel" -, természetesen jó bolsevik módjára gondolkodás és morális aggályok nélkül azonosulni is tudnak. Márcsak azért is, mert ezzel keresik a kenyerüket, erre szerzödtek hasznos idiótaként a globális hatalom nagykutyáinál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!