„Pótolhatatlan űrt jelentene” – megszólalt Vidnyánszky lemondásáról Kálomista Gábor

2023. november 13. 15:47

A producer szerint Vidnyánszky Attila nélkül a magyar színjátszás elképzelhetetlen.

2023. november 13. 15:47
null

Kálomista Gábor producer, a Thália Színház ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzetnek nyilatkozott a pénteki balesettel kapcsolatban.

A magam és a társulatom nevében gyógyulást kívánok a színészeknek 

– mondta. Szerinte Vidnyánszky azt tette a lemondásával, amit ebben a helyzetben el lehet várni.

Ugyanakkor Kálomista úgy véli,  hogy Vidnyánszky kiesése hatalmas károkat jelentene a szakmának.

Nélküle nehezen elképzelhető a magyar színjátszás

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy a döntéshozók bölcsességét kéri, hogy az ügy alapos kivizsgálása után mérlegeljék a helyzetet. „A színház és a film is veszélyes üzem, sajnos mindig adódhatnak balesetek, mint ahogy egyébként bármely munkahelyen, ahol fizikai munkavégzés van. A felelősségünk nagy, ezért fontos pontosan látni, hogy miért történhetett meg ez a tragédia” – fogalmazott.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád 


 

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skywalker_bp
2023. november 13. 23:26
“A producer szerint Vidnyánszky Attila nélkül a magyar színjátszás elképzelhetetlen.” Bizony bizony! Nem volt Katona, Übü király, Hetvenkedô katona, Elnöknôk, Pintér parasztlakodalma pedig szlovák, vagy inkább sokác fércmû. Kálomista, ennyire kell a pénz? Még mindig? Hová zülött az én hazám? Egyik oldalon a Vidnyánszkin, metszôfogaikat kimutató harapással kárörvendô balos akol, a másikon ez a gerinctelenül hajbókoló, Atti ne! kórus. Nincs erre csak egy szó. Hânyinger. Akármerre tekintünk. Ide jutottunk önerôbôl 2023-ra. Persze, lejjebb mindig van. De engem ez nem nyugtat meg. A legkevésbé sem.
zsolti123
2023. november 13. 22:54
https://www.origo.hu/itthon/20231113-vidnyanszky-attila-nemzeti-szinhaz-lemondas-tamogatas.htm
zsolti123
2023. november 13. 20:49
Itt van ez az eset: " Megszólalt a Jókai utcai házomlásban tragikusan megsérült balerina - videó" Ki mondott le? Se a vizsgálat eredménye nem ismert, se a felelősök! A felelősök sunyítanak... Semmi elkerítés nem volt, a járókelőket semmibe vették... A munkavédelmi szabályokat semmibe vették a ballib építtetők és ebben cinkos és bűntársuk a ballib önkormányzat is. https://www.origo.hu/kultura/20230730-megszolalt-a-jokai-utcai-hazomlasban-tragikusan-megserult-balerina-toth-nikolett.html Kivizsgálás nulla - felelős nincs. Egyetlen vigasztaló szót(se mást) nem kaptak sem az építtetőktől, sem az önkormányzattól...
koronaszepe
2023. november 13. 18:19
Ó bazmeg', nem gyengén tolod túl. A rendezéstől -feltételezem - nem lesz eltiltva. Az elefántkodást a porcelánboltban meg ideje befejezni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!