A Médiatanácshoz fordul a Mediaworks

2023. december 18. 10:05

A Magyar Lapkiadók Egyesületének szakmaiságába, eljárásrendjébe és hitelességébe vetett bizalom súlyosan megingott.

2023. december 18. 10:05

A Mediaworks és más médiaszolgáltatók levélben kérik a Médiatanácsot, hogy szüntesse meg a Magyar Lapkiadók Egyesületével (MLE) fennálló, médiaigazgatási feladatok ellátására kötött közigazgatási szerződést. Korábban már több meghatározó médiavállalat és kiadó – így a Mediaworks is – jelezte, hogy kilép a lapkiadó egyesületből, miután annak elnöke és főtitkára önhatalmúlag, egyeztetés nélkül az MLE egésze nevében tiltakozott a szuverenitásvédelmi törvény ellen, sőt az államfőt is felszólították, hogy ne írja alá a jogszabályt.

Ezt is ajánljuk a témában

A Mediaworks Hungary Zrt. és más médiaszolgáltatók – amelyek korábban már jelezték, hogy kilépnek a lapkiadó egyesületből – levélben fordulnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához, hogy mondja fel a Magyar Lapkiadók Egyesületével (MLE) fennálló médiaigazgatási feladatok ellátása tárgyában kötött közigazgatási szerződést.

A levél aláírói azzal indokolják a lépésüket, hogy „sajnálatos módon az elmúlt napokban az MLE elnöke és főtitkára az egyesület nevében – annak céljával és alapszabályával sem összeegyeztethető módon – a tagok és az elnökség tudta nélkül olyan politikai indíttatású állásfoglalást és az államfőnek címzett felszólítást adott ki, melyről előzőleg sem a tagokat, sem az elnökséget nem értesítették, véleményüket nem kérték ki.

Ezt is ajánljuk a témában

Emlékezetes, hogy az MLE december 13-án hosszú közleményt tett közzé honlapján, amelyben sok más mellett az szerepel, hogy a szuverenitásvédelmi törvény az egyesület szerint szembemegy az alaptörvény szellemével, és alkalmas lehet arra, hogy veszélyeztesse, korlátozza a sajtószabadságot, megnehezítse a szerkesztőségek, újságírók munkáját. Ismert, a szuverenitásvédelmi törvény megalkotására azért volt szükség, mert a 2022. évi országgyűlési választásokat külföldről, a baloldalt több milliárd forintos kampánytámogatással segítve befolyásolták.

Ezt is ajánljuk a témában

A levél megfogalmazói hangsúlyozzák, hogy az MLE elnöke és főtitkára által alkalmazott eljárásrend számukra teljes mértékben elfogadhatatlan, tekintettel arra, hogy az egyesület a tagjainak érdekképviseletét nem láthatja el oly módon, hogy a tagokkal való egyeztetésre nem kerül sor. Arra is emlékeztetnek, hogy

az MLE szakmaiságába, eljárásrendjébe és hitelességébe vetett bizalom súlyosan megingott, ezért több tag is kilépett az egyesületből. Köztük az árbevételt, olvasottságot és látogatottságot tekintve kiemelkedően legnagyobb súlyú tag, a Mediaworks Hungary Zrt.

A távozók között van a Magyar Demokrata hetilap kiadója, az Artamondo Kft., amely közleményben tudatta, hogy elfogadhatatlannak tartja az eljárást, és az állásfoglalás nyilvános visszavonását követelte. A Képmás Magazin szintén megdöbbenésének adott hangot, követelve az egyeztetés nélkül kialakított szöveg visszavonását. A Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. vezetője, Demeter Szilárd szintén bejelentette, hogy a PKÜ azonnali hatállyal kilép a Magyar Lapkiadók Egyesületéből, csakúgy, mint a Médiapiac.com. Hasonlóan cselekedett az Index.hu is, amely rögzítette: immár második alkalommal fordul elő, hogy az MLE vezetése megkerülte tagságát az állásfoglalások kiadásakor, ezért az Index a tagságát nem hosszabbítja meg.

A történtek miatt a levél aláírói szerint a sajtóetikai vétségek társszabályozás keretében történő kivizsgálása, független és objektív elbírálása a továbbiakban nem fogadható el egy olyan szakmainak immár csak álcázott egyesülettől, amely hathatósan bizonyította az elfogulatlan és szabálykövető eljárások lebonyolításában való alkalmatlanságát, illetve két vezetője magánakciója révén látványosan demonstrálta politikai egyoldalúságát is.  

Az előzményekhez tartozik, hogy a lapkiadó egyesület botránya miatt még múlt hét csütörtökön levélben fordult Novák Katalin köztársasági elnökhöz a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumi elnöke, valamint a Mediaworks Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója és tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettese. A Liszkay Gábor, Kálmán Erika és Csermely Péter által aláírt levélben többek között az áll, hogy az MLE elnöke, Kovács Tibor és főtitkára, Havas Katalin az államfőhöz intézett állásfoglalásában és felszólításában szándékosan hamisan azt állítják, hogy a szuverenitásvédelmi törvénnyel szemben megfogalmazott kritika a Magyar Lapkiadók Egyesületének véleményét tükrözi.

A KESMA és a Mediaworks vezetői szerint az MLE elnöke és főtitkára politikai akciót hajtottak végre, tényleges hatáskörüket messze túllépve jártak el, a köztársasági elnökhöz címzett levelük kizárólag az ő egyoldalú és elfogult magánvéleményüket tükrözi.

Ezért kérték Novák Katalint, hogy az MLE két vezetőjének állásfoglalását ezen szempontok figyelembevételével értékelje.

Fotó: Facebook

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lájkbajnok
2023. december 18. 12:16
Belterjes hiszti.
Chekke-Faint
2023. december 18. 10:31
RasPutin. Akkor mi a bajod? Végül is, ha fideszes a hivatal akkor ők az elsők, akik neked és a fajtádnak akarnak kedvzeni és megfelelni. Hány bilid van neked?
zakar zoltán béla
2023. december 18. 10:20
Raspötyi-10:12
elégia
2023. december 18. 10:17
Bugyog a maradék kommuniusta szenny a médiapiacon. Nem bírnak magukkal az MLE gazemberei.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!