Lamperth Mónika szerint „sokkoló és alja dolog”, amit Novák Katalin 2023-ban tett

2023. december 31. 20:20

Donald Trump visszatér, Budaházy kiszabadult, Vidnyánszky Attila mégis marad a Nemzeti élén – ezeket találták az év legbotrányosabb eseményeinek a Civil a pályán vendégei.

2023. december 31. 20:20
null

Krug Emília műsorvezető az évzáró adásban azt kérdezte három vendégétől, melyeket gondolják 2023 legbotrányosabb, illetve legpozitívabb eseményeinek.

Először Baka F. Zoltán  a 24.hu újságírója kapott szót, akik elmondta, nem szokott összegezni, sok apró öröm és bosszúság van az életben, amelyek inkább személyes jellegűek. De arra jutott, hogy ha nem a háborúval összefüggő hírek közül akar választani, akkor „talán a Donald Trump-jelenség újbóli felbukkanása az, amit a legrosszabb üzenetnek gondolok 2023-ban, ami a világot érhette”. Ez ugyan nem lepte meg, de arról lehetne szerinte többet beszélni, hogy az újrastrukturálása a társadalomnak, az új normák elfogadtatása – amiknek kevesen vonják kétségbe az igazságtartalmát, legyen szó a klímával, genderrel kapcsolatos ügyekről – korántsem megy olyan könnyen, mint ahogyan azt néhányan szeretnék

Több időt kéne hagyni az embereknek, akik a saját hagyományaik szerint élnek, 

és sokkal lassabban tudnak alkalmazkodni ezekhez a kényszerű változásokhoz. Ennek a szüleménye a Donald Trump-jelenség, ami régen is megosztotta és most is megosztja az Egyesült Államokat.

Lamperth Mónika korábbi belügyminiszter egy magyarországi történést hozott, ami „sokkolta”. Méghozzá az, hogy a pápalátogatás előtt Novák Katalin Budaházy Györgynek kegyelmet adott. 

Ez visszaélés a magyar joggal, a katolikusok számára nagyon fontos eseménnyel, a jóhiszeműséggel. Sokkoló és alja dolog, mert az elnöki kegyelmet nem arra találták ki, hogy terrorista bűnözőknek adják, hanem hogy amikor arra morálisan szükség van, valaki kegyelmet kapjon” – mondta. Hozzátéve, nyilván nem Novák Katalin magánakciója volt a dolog, „Orbán és a magyar kormány a szélsőjobbal kokettál”, amikor ilyeneket szorgalmaz.

Borgula András rendező Vidnyánszky Attila ügyét hozta fel az év legbotrányosabb eseményei között, vagyis hogy a Nemzeti Színházban történt baleset után „sok jobboldali művész kérte a lemondása visszavonását, illetve hogy Csák János azt ne fogadja el”.

Kedves Attila, köszönjük, csak te tudod kivezetni a magyar társadalmat azokból a mélységekből, amikbe a történelem belesodort minket. 

Szerintem ha nem mész be a Nemzeti Színház épülete, a falak megremegnek, talán meg is repednek. 

Egyáltalán, elképzelhetetlen lenne nélküled ma a mai magyar színház. Mindannyiunk nevében köszönjünk, hogy velünk maradsz! Örökre” – monologizált ezzel kapcsolatban a Gólem Színház alapítója, végtelenül károsnak gondolva, ha valaki úgy hiszi, hogy nélküle nem működnek a dolgok, mert akkor „nem jó vezető”. Szerinte Vidnyánszky akkor cselekedett volna helyesen, és akkor segítené a színészek gyógyulását, ha vállalta volna a felelősséget, és valóban távozik a színház éléről.

Zamecsnik Péter ügyvéd szerint „a lelketlen, alja képességekkel rendelkező Fidesz–KDNP-képviselőcsoport, amelyik elment Karsai Dániel mellett, és annyit nem mondott, hogy vagy, jobbulást kívánok, együttérzek veled”, viselkedett a legbotrányosabban idén.

„Ők se nem keresztények, se nem demokraták” – mondta. 

A műsor vendégei az év legpozitívabb történéseit is számba vették. Zamecsniknek ez Lengyelország volt, ahol „bebizonyították, hogy a PiS-t, az ottani autoriter rendszert igenis el lehet küldeni haza, a magyar ellenzék példát vehetne erről”. 

Borgula András annak örült, hogy 2023-ban is működött Magyarország egyetlen zsidó színháza, és sikere évet zárt tízezer nézővel. 

Lamperth Mónika, aki a bajai önkormányzatnál tanácsadóként dolgozik, azt érezte sikernek, hogy annak ellenére, hogy a bajai polgármester mögül kiment a többség, a város testülete egyhangúan elfogadta a költségvetést. 

Baka F. Zoltán a magyar labdarúgó-válogatott Eb-re való újbóli kijutásától volt a legboldogabb.

Nyitókép forrása: atv.hu

 

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gonella
2024. január 01. 19:34
nem elég, hogy lamperth , de még mónika is! nem ő volt az, aki az első eu-s pénzek megérkezésekor azzal kérkedett, hogy: mi nagyon jól tudjuk, hogy majd hova osztjuk pénzt?
Bendzsó Boy
2024. január 01. 18:34
Bőg a komcsi tehén, mert nincs kalap a fején! Novák Katalinnak a bokájáig sem ér fel ez a senkiházi!
nempolitizalok-0
2024. január 01. 13:30 Szerkesztve
Az a sokkoló, hogy egy Lampertnek még mindig lehet nyilvánosan véleménye. Nem a vélemény, hanem az elv, hogy ezek még mindig ha alacsony szinten is, de életképesek a magyar politikában.
sallaz
2024. január 01. 12:45
Nicsak, Mónikát kitolták a politikai elfekvőből!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!