Orbán Viktor-bábut csókolgatott Krúbi Debrecenben, a közönség „mocskos Fidesz” skandálásba kezdett (VIDEÓ)

2023. július 22. 21:39

A debreceni hallgatóság nagyon beleélte magát az előadásba.

2023. július 22. 21:39

Július 20-án fellépett a Debrecenben Azahriah, majd a Tankcsapda, 23 órától pedig a Krúbi – tájékoztatott a Debreciner.

A lap megírta, hogy Krúbi Debrecenben is a július 7-én, a Budapest Parkban már előadott Viktória Királynő Emlékkoncerttel lépett fel. Az előadó koreográfiája is a korábbihoz hasonló volt.

Először a királynővé maszkírozott Orbán Viktor (Viktória királynő) testőreként, majd gyilkosaként,

végül pedig trónörökösként lépett a közönség elé.

A budapesti koncertjéhez hasonlóan itt is elénekelte Az Oroszlánkirályból ismert Az élet az úr című dal adaptált verzióját, majd megcsókolta az előzetesen Szimbaként az égbe emelt Orbán Viktor bábut.

A korábbi fellépésétől viszont a közönség egy kicsit máshogy viselkedett, és „mocskos Fidesz” skandálásba kezdett.

Az erről készült felvételt itt tudják megtekinteni:

A másik felvételt pedig itt tudják megtekinteni:

Nyitókép: Youtube

 

Összesen 217 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2023. július 24. 09:56
"reakcio1969 5m007h 0p3ra70r 2023. július 23. 10:38 Egyszerűen elintézed. De jobb ha tudod, hogy a fuatalok között már életérzéssé kezd vàlni az orbánellenesség." És én intéztem el egyszerűen? 😆😆😆 Ezeknek az agyatlan faszoknak, akiket te fiatalnak hívsz, ha ragasztót adsz, akkor vagy zacskóba nyomják, vagy az aszfalthoz ragasztják magukat. Egy random ZS kategóriás Nezflix sorozatból is életérzést csinálnak. Aztán amikor már apu meg anyu nem eteti őket, meg fizeti a rezsijüket, netán családot alapítanak gyerekkel és nem szatyorkutyával, akkor hirtelen egész más életérzések törnek rájuk. De azért te csak olvasd fel magadnak minden nap 3x Hann Endre és barátainak üzenetét a deklasszált akut alkoholista vidéki (pl. debreceni) emberekről. 😆😆😆😆😆😆
5m007h 0p3ra70r
2023. július 24. 04:21
"mreinstand 2023. július 24. 02:16 Kurva jó. Gyakrabban kellene." Nem elég a 4 évente alázás kevin? 🤣🤣🤣
karakter-2
2023. július 23. 19:02
Jason Aldean nevű amerikai zenésznek májusban jött ki egy száma, ami a kisvárosokban uralkodó erőszakot dolgozza fel. Egészen addig gyengén teljesített, amíg a baloldali és demokrata média négerellenességet nem látott benne - ez ugyanis a slágerlisták élére röpítette a számot. Country song by Jason Aldean triggers ‘The View’ hosts https://www.youtube.com/watch?v=zYQxRwnpwq8 Ezért azt ajánlom, hogy felejtsük el Krubit.
Türelem
2023. július 23. 17:58
Valahol érthető az emberek kormányellenessége....a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai nevével fémjelzett, a gazdaság, az oktatás, az egészségügy vonalán, a szegénység, a társadalmi különbségek felszámolása terén, minden családi-társadalmi kötőszövetet érintő kérdésben az országot Nyugat-Európához sikeresen felzárkóztatott, minden téren óriási sikereket, a fiatalok jövőjét megalapozó igazi szakértői kormányzati ciklusok után a Fidesz győzelmével, a vidéki gumicsizmás parasztok szavazataival megtört az egyenes ívű fejlődés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!