Ég a ház a baloldalon, bevetették a magyargyűlölő csodafegyvert

2024. február 08. 08:39

Újabb baloldali művész szállt be a kampányba.

2024. február 08. 08:39
null
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító volt a Magyar Hang Kultúrtáj című műsorának a vendége, ahol ismét bebizonyította, hogy rá mindig, minden körülmények között számíthat a baloldali ellenzék. Többek közt a következőket mondta:

»Nekem már az arcomra fagyott a mosoly. Amikor elmegy az ember külföldre felolvasni és a könyv helyett folyamatosan azokra a kérdésekre kell válaszolni, hogy mégis mi zajlik ott nálatok? Tudnál erre valami magyarázatot adni? Miért nem csináltok ti valamit? Akkor úgy érzem, hogy elsikkad, amit megírt az ember, és állandóan aktuálpolitikai kérdésekről van szó.«

Nincs új a nap alatt. Tóth korábban az osztrák Falter nevű lapnak nyilatkozott, ahol többek közt lehordta a sárga földig a magyarokat és Magyarországot. Hazánk »mérgező ország«, a magyar életminőség és erkölcsök »pinceszinten vannak«, és eddig nem tudta, hogy honfitársainak milyen nagy része »gyűlőlködő rasszista« – írta meg a felháborító esetet a Mandiner.

Mostani panaszos kirohanása, mely szerint mindig kérdezgetik tőle külföldön, hogy mi zajlik ott nálatok, egy hatalmas nagy blöff és teljesen irreleváns annak fényében, hogy 2022-ben immár a negyedik kétharmadot szerezte meg a nemzeti kormány. Egy dolgot javasolnánk Tóth Krisztinának, hogy a tépelődés helyett, ha legközelebb kérdőre vonják, nyugodtan válaszolja azt a közönségének, hogy Magyarországon az emberek bizony nem kérnek a haladó, módfelett pc, modern, liberális agymenésekből.

Ilyen egyszerű a képlet.”

***

Nyitókép: MTI/Komka Péter

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2024. február 09. 19:09
El lehet menni...
kunfia1
2024. február 09. 19:07
kunfia1catalina11 2024. február 09. 19:06 József Attila díját 2000ben, Orbán uralkodása első ciklusában kapta :"A József Attila-díjat még 1950-ben alapították: kiemelkedő irodalmi tevékenységért adományozható elismerés, amelyet a mindenkori kulturális miniszter az érintett szakmai szervezetek javaslatai alapján oszt ki."
kunfia1
2024. február 09. 10:36
"Mostani panaszos kirohanása, mely szerint mindig kérdezgetik tőle külföldön, hogy mi zajlik ott nálatok, egy hatalmas nagy blöff és teljesen irreleváns annak fényében, hogy 2022-ben immár a negyedik kétharmadot szerezte meg a nemzeti kormány." Hm, tehát van egy nemzetközi szintű államférfink, akire a világ nagyhatalmai is figyelnek, ő személyesen Magyarország, de hatalmas blöff, hogy a magyarországi helyzet érdekli a nyugatot. Hááát, mintha lenne néminemű ellentmondás. Jó, az ilyen egy igazhitű pedofil fideszest nem érinti, hisz nincs szövegértése, vagy a kora, vagy a mélyszegény cigány származása miatt.
syphax
2024. február 09. 03:56
kORLÁTOLT SZELLEMI KÉPESSÉGŰ TIPIKUS KÉKHARISNYA(!) EZ A KÖLTŐ SPINÉ....KORÁBBAN ELOLVASTAM A VERSEIT, HA KEZEM ÜGYÉBE KERÜLTEK...'EZEKUTÁN NEM FOGOM!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!