Gyurcsány és a pedofilok

2024. február 27. 06:37

Mint az iskola előtt őgyelgő cukrosbácsi az utolsó kicsöngetésre, úgy várt Gyurcsány egy ilyen „ügyre”.

2024. február 27. 06:37
null
Pilhál Tamás
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet

„A köteles beszéd – Gyurcsány fejéből kipattant – meghamisítása smafu ahhoz a hitványságcunamihoz képest, amit a magyarországi baloldal a kegyelmi ügy köré próbál habosítani. Gyurcsány Ferenc tegnap a parlamentben odáig merészkedett, hogy Orbán Viktort »undorító, pedofilbarát« miniszterelnöknek nevezte, aki valamiféle pedofilhálózatot működtet. És az ocsmánykodásban nem állt meg itt, hanem »gyermekek bugyijában turkáló férfiakhoz« hasonlította a fideszeseket. Magua szerintem erre is azt mondaná: »mérget köp villás nyelve«. Mint az iskola előtt őgyelgő cukrosbácsi az utolsó kicsöngetésre, úgy várt Gyurcsány egy ilyen »ügyre«.

A sorozatos bukásaiba, a hatalommegvonásba beleőrült Szemkilövető azt képzeli, ha most mesterien hazudozik és ügyesen kelt lincshangulatot (mindkettőben profi), akkor talán visszasomfordálhat a kormánykerékhez.

Álmodik a nyomor. Vasárnap már csak néhány százan voltak kíváncsiak Gyurcsányné vergődésére a Kossuth téren, ami azt jelzi: lecsengőben a balhé, lámpaoltás van. (Sőt, hamarosan jön az ellencsapás.) Hiába gesztikulált és vádaskodott kidagadt nyaki ütőerekkel Gyurcsány az Országgyűlésben, mutatványa leginkább szánalmas volt. Az elhibázott kegyelmi döntésért felelősséget viselő három fideszes „főtiszt” lemondott, visszavonult. Mert a jobboldalon a hibáknak is van következményük. A baloldalon viszont a legförtelmesebb bűnöknek sincs.

Egészen vérlázító, a pofátlanság netovábbja, hogy az az alak követeli itt a kormány lemondását, aki annak idején egy százszor fajsúlyosabb ügyben, az őszödi lebukáskor sem bírt bocsánatot kérni és örökre eltakarodni a közéletből. Inkább rendőrterrorral tetézte bű­neit, lovasrohammal és szemkilövetésekkel hosszabbította meg pár évvel kormányfői vonaglását, míg végül sajátjai lökték ki őt az utcára. (Azóta visszamászott az ablakon, s megint ő diktál.)

Ki gondolta volna két esztendővel ezelőtt, a gyermekvédelmi népszavazás kampányában, hogy a magyarországi baloldalt valaha is érdekelni fogja a gyermekek mentális és fizikai biztonsága, a pedofília elleni még szigorúbb föllépés? Akkoriban épp árkot röhögtek a gyermekvédelem köré, bagatellizálták a kicsiket fenyegető veszedelmeket, és azzal a hétmérföldes hazugsággal hessegették el maguktól a referendumot, és biztatták híveiket érvénytelen szavazat leadására, hogy az egész csupán a kormány »homofób« kampányának a része.

Holott a gyermekek idejekorán történő szexualizálása, az óvodai, iskolai gender­agymosás, a tűsarkúban tipegő szakállas nénik mesedélutánjai súlyos veszély, a pedofília előszobája, ezért azt Hegyeshalomnál meg kell állítani. Még Gyurcsányék szavazói közül is csaknem egymillióan fölfogták, mi a tét, és a népszavazáson a kormány mellé álltak. Ám a Szemkilövető szivárványkoalíciója csak cinikusan vigyorgott. Ahogyan 2013-ban, 2016-ban és 2021-ben is tojtak a gyermekvédelemre, nem szavazták meg a büntető törvénykönyv, a pedofilok elleni büntetések szigorítását vagy éppen a kereshető pedofil-nyilvántartást.”

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2024. március 02. 13:06
A pedofília Gyurcsány számára nem más, mint szerszámos kamrájában egy svájci bicska. Mindenre jó. Ha a kormány pedofílellenes törvényt hoz, akkor elöveszi, mondván "összemossa a pedofiliát a homosexualitással, ami a modern ember szabadságának lényege, és ez ellen fel kell lépnünk" Ha a saját táborában pedofíl büntény fordul elö, akkor is elöveszi, mondván "A pedifilokkal kapcsolatban bizonyos megértést kell tanusítanunk. Nem olyan rossz fickók azok, mint ahogy a Fidesz állítja. Javasoljuk a pedofilok törvényes védelmét." Ha a Fideszhez kapcsolhatón felmerül valami, amit nagy üggyel-bajjal, hazugsággal, - az ügyet megeröszakolva -, a pedofiliával kapcsolatba lehet hozni, akkor világkatasztrófa van: "Mondjon le nemcsak a miniszterelnök, hanem mindenki, aki valaha is a Fideszre szavazott. Dobrev kormány kell." A svájci bicskát csak akkor nem veszi elö, ha a kormány a törvényt hatékonnyabbá akarja tenni. Az öt már nem is érdekli. "Nem fog statisztálni Orbánnak"
Hangillat
2024. február 27. 19:17
A dupla mutatóujjas erőkar-mester EU-EB-hisztérikusan dirigálja pedofilharmónikus handabandáját. A mindenkori köztársasági elnök max félkegyelemben részesítheti.
balbako_
2024. február 27. 17:17
Műbalhé.
lauderstenonis-2
2024. február 27. 16:02
Azért ilyen nyilvánvalóan nem kellene hazudnod...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!