Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét!

2024. február 19. 11:13

Fekete-Győr és Varju még nincs börtönben. Bár ott akarják látni őket.

2024. február 19. 11:13
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Facebook

„Ez még nem diktatúra, mert még nem csuktak benneteket börtönbe, mondják nem kevesen, ily módon mentegetve Orbán rendszerét. Valóban nem, pedig igény lenne rá, mondhatnánk a jól ismert fordulattal. És ez az igény a hatalom igénye, hogy megleckéztesse, börtönbe csukja ellenfeleit.

A napokban elítélték Fekete-Győr Andrást úgy, hogy a bíróság szerint se követett el bűncselekményt, de, mondja ugyanez a bíróság, Fekete-Győr magatartásával másokat pszichológiailag támogathatott abban, hogy azok bűncselekményt kövessenek el. Értik? Úgy általában másokat. Mihez nyújtott Fekete-Győr támogatást? Valamihez, amit valakik elkövethettek volna. Egyébként azt a valamit valakik elkövették? Nem, nem követték el, hiszen ilyen bűncselekmény, amelyhez Fekete-Győr adott volna pszichikai támogatást, nem szerepelt a bíróság előtt. 

Ezt is ajánljuk a témában

Putyin bírósága se sokkal rosszabb. Már a gondolatért is börtönbe zárnak.

Pár nap múlva Varju Laci ügyében hirdetnek ítéletet.

Ezt is ajánljuk a témában

Talán emlékeznek rá, hogy sok évvel ezelőtt, az úgynevezett rabszolgatörvény ellen tiltakozó tömeg az MTVA kunigundai székháza elé vonult, hogy a televízióban beolvastassa a tüntetők véleményét. Több országgyűlési képviselő jogszerűen bement a székházba, hogy ott találkozzanak a bent tartózkodó vezetőkkel. A képviselők és a tévé biztonsági emberei között vita alakult ki, a biztonsági őrök erőszakkal akarták megállítani a képviselőket, Varju Lacit egyenesen a földre teperték.

Most ki ellen folyik eljárás? Azok ellen, akik a képviselőt, egy hivatalos személyt bántalmaztak? Nem. Hanem Varju ellen, aki nem hagyta magát. A tévé azzal védekezik, hogy 

úgy kezdődött az egész csetepaté, hogy a képviselő nem volt hajlandó elviselni a vele szemben alkalmazott erőszakot.

Fekete-Győr és Varju még nincs börtönben. Bár ott akarják látni őket.

Nem kell szégyenlősnek lenni. Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét.

Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban.”

 

Nyitókép: A momentumos politikusok a bíróságon (Fotó: Ficsor Márton/Mandiner)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 191 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2024. február 24. 12:22
Milyen volt böszmesége, nem tudom már, De október haván e barbár eszemben jár. Saját sortüzét nézvén, mint részeg gúnár, Lelkében minden találatra szólt egy fanfár. Milyen volt böszmesége nem tudom már, De ha látom e kajlán vigyorgó szerzetet, Szívem sajog, sajnálom e mulya nemzetet, Miért hagyja még öt, miért oly palimadár? Milyen volt böszmesége nem tudom már, De ha arra gondolok, hogy ez a bösz lator, - Ha népem, ne adja Isten, lenne oly botor -, Repetázna, várna ránk a sors, a bús, a sivár.
darling
2024. február 22. 21:16
Aljas féreg Gyurcsány! Neki igazán megy a fenyegetőzés, mondhatni, a vérében van! Megtanulta "nagy eéődeitől", a kommunista mozalomban, a pértveztőktől és gyakorolták egymás és mások kinyírását a "beékebeli komm-szoc. időkben". Hogy nem sül le a bőr ennek a jellemtelen, alkoholista, hazudozó alaknak a képéről?! Már azt a csekély eszét is elitta, amivel "kormányozta" ezt az ő számára k...országot! SOHA, SOHA TÖBBET ŐKET, GYURCSÁNYT, GYURCSÁNYNÉ DOBREVÁT, a "k...országuk" papagáját és bandájukat Mo vezetésére! Magyarország nem az ő és famíliájuk / klánjuk hizótbizománya, amit gusztusk, érdekük szerint hol a szovjet elvtársaiknak (APRÓ TÓNI, Dobreva nagypapája), hol az amerikai demokrata és globalista érdekeknek vetnék oda, akiknek kiszolgálója, az APRÓ "kisunoka", a bulgár DOBREVA tenné, a nagypapitól már ismert elvhűséggel és nyájas alázattal.
atti64
2024. február 20. 22:04
A FASSZOPOKAT ÉN HUZNÁM FEL A LÁMPAVASRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Palatin
2024. február 20. 16:53
Iskolás gyerek voltam és Gyurcsány bácsi országjárásra indult, minket is meglátogatott Gányóspusztahörcsögösön Somogyban. Mi gyerekek többnyire katolikusok voltunk, de a tanitónénink DK-vallású (Deklasszált Kommunista) volt, ezért már elöre pedánsan felkészített bennünket, hogy majd valami jót és szépet mondjunk a Szemkilövetö bácsinak. Igy is lett. Jelentkezett Pistike, és nagy lelkesedéssel jelentette: "Nálunk tegnapelött 5 kiskutya született és abból 4 a DK-ra fog szavazni, egy meg tartózkodik" Gyurcsány bácsinak csillogott a szeme, tetszett neki Pistike beszámolója, de mivel nem volt nála csoki, megígérte, hogy másnap visszajön. Igy is lett. Pistike megint jelentkezett, de most szomorúan. Gyurcsány bácsi megkérdezte, hogy mi van a kiskutyákkal. Pistike lehajtott fejjel: "Ma már mind az 5 a Fideszre akar szavazni". Gyurcsány bácsi, miközben visszatette a csokit a zsebébe: "Hogyhogy? Hát tegnap még a DK-ra szavaztak volna..." Pistike: "Igen, de az éjszaka kinyitották a szemüket."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!