Súlyosan megvertek egy nőt Vizsolynál, egy arra járó motoros bandának köszönheti életét

2024. május 10. 16:50

Az elkövető életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.

2024. május 10. 16:50
null

Nyitókép: Pexels

 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapos letartóztatást rendelt el egy férfi számára, aki súlyosan megtámadott egy nőt, hogy megszerezze az értékeit. A nyomozás eddigi eredményei szerint május 4-én délután öt óra körül a gyanúsított a Vizsoly és Novajidrány közötti út melletti bokros területen támadta meg a nőt, hogy elvegye a táskáját, amelyben készpénz és mobiltelefon volt – olvasható a Magyar Nemzeten

A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, de egy túramotoros csoport rátalált, amikor már tehetetlen állapotban volt.

Feltételezhető, hogy az elkövető megpróbálhatta megölni a nőt. Ha ezt sikerül igazolni, akkor a nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletének bűncselekményét is megállapíthatják.

A bíróság szerint a súlyos, élet elleni bűncselekmény miatt a várható büntetés, amely akár életfogytiglani szabadságvesztés is lehet, szökési és elrejtőzési kockázatot jelent, amit a gyanúsított személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Továbbá fennáll a veszélye annak is, hogy ha szabadlábon lenne, befolyásolná a tanúkat vagy eltüntetné a bizonyítási eszközöket. Előélete miatt a bűnismétlés veszélye is valós, így ezek alapján a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását. A döntés jogerős.

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:32
🍓 ️ ­­­É­­r­­­t­­é­­­k­­e­­l­­d­­­ ­­­a­­­ ­­s­­z­­e­­­x­­i­ ­­­p­u­­n­­­c­i­­­m­a­­­t­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­­.­­­𝐗­𝟏­𝟖­.­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
atti64
2024. május 11. 09:49
BÜDÖS KÖCSÖG CIGÁNY VOLT TUTI!!!!!!!!!!!!!A KEZÉT KÉNE LEVÁGNI MINT A KÖZÉPKORBAN!!!!!!!!!!!MENNYI FELKEZÜ JÁRKÁLNA KÖZÖTTÜNK!MESSZIRÖL TUDNI LEHETNE KI A SZAREMBER!!!!!!!!!!!!!!!!
véna
2024. május 10. 19:25
kap másfél évet felfüggesztve
altercat1
2024. május 10. 19:20
Címadónk a Szent Családot holnap rablóbandának nevezi? (A rákattintás kedvéért persze...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!