Az LMP nyílt levele az MTI vezérigazgatójának

2012. május 2. 18:51

Karácsony Gergely
Lehetmas.hu
Az LMP és minden jóérzésű magyar polgár nevében követelem, hogy az MTI azonnal adjon ki helyesbítő közleményt, és tegye világossá, hogy az általa kiadott hír minden alapot nélkülöz.

„Tisztelt Belénessy Csaba Vezérigazgató Úr!

A MTI ma kiadott közleménye Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium nemrég lemondott államtitkárát, a Fidesz országgyűlési képviselőjét gyalázza. Szeretjük vagy sem, de a demokráciában gyakran előfordul, hogy közszereplőket pocskondiáznak. A távirati irodának kötelessége is ezekről beszámolni, hiszen ha ezt nem tennék meg, akkor más közszereplők véleményét hallgatnák el. Nem kötelessége azonban blogbejegyzésekből hírt fabrikálni. Különösen nem, ha a blog nem is létezik.

Az 50-es évek lejárató kampányait idézi, hogy az adófizetők pénzén fenntartott távirati iroda egy senki által nem ismert, és az internetes keresések alapján nem is létező blog bejegyzésére hivatkozva akar valakit lejáratni. Aligha véletlen, hogy a kiszemelt áldozat az a kormánypárti képviselő, aki igen éles szavakkal bírálta a kormány politikáját, aki szerint az állami földek bérbeadása kapcsán a kormány maffiózóknak és oligarcháknak kedvez.

Bár az LMP nagy tisztelője Ángyán Józsefnek, az az információ sem felel meg a valóságnak, hogy Szabó Rebeka a volt államtitkár tanítványa lett volna, ahogy az sem igaz, hogy közös könyvet írna Viszló Leventével.

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Az LMP és minden jóérzésű magyar polgár nevében követelem, hogy az MTI azonnal adjon ki helyesbítő közleményt, és tegye világossá, hogy az általa kiadott hír minden alapot nélkülöz. Követelem továbbá, hogy indítsanak vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy ki felelős a közmédiában elkövetett újabb súlyos normasértésért!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Aetius- te tisztánlátó!
Hogyan is írtad a párhuzamos posztban: "Sanszos, hogy van igazság a blogban, Ángyán kommunista bérenc-pffej"
Hát az LMP-t érintő állítások dőltek mint a szúrt malac, gondolom a többi értesülés is sanszos,hogy..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés