Kínai Filmnapok az Urániában

2012. július 4. 10:11
A kétnapos seregszemlén nyolc, az utóbbi két évben készült alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők. A Kínai Filmnapok programsorozata ingyenesen látogatható.

A Szárnyaló öregek otthona című vígjáték vetítésével kedden este elkezdődött a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által szervezett, ingyenesen látogatható Kínai Filmnapok programsorozata a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kétnapos seregszemlén nyolc, az utóbbi két évben készült színvonalas alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők - hangsúlyozta Csang Hung-szen (Zhang Hongsen), a rendezvény alkalmából Magyarországra látogató kínai delegáció vezetője, a Kínai Rádió, Film és Televízió Főhivatal vezető helyettese. A delegációvezető kiemelte: mind a nyolc alkotás más-más művészeti irányzatot képvisel, ugyanakkor valamennyi a modern kínai ember gondolkodását és életét mutatja be.

Szalai Annamária, az NMHH elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a filmnapok révén a világ egyik „legizgalmasabb, legérdekesebb” országát ismerhetik meg a nézők a film eszközei által. Az elnök felhívta a figyelmet Kína hatalmas kulturális örökségére, valamint azokra a találmányokra, amelyeket a távol-keleti országnak köszönhet a világ. „Ezek nélkül az európai kultúra elképzelhetetlen lenne” - fogalmazott, majd hozzátette: azt a fejlődést, amit Kína elért, a 21. században mindenütt elismerés övezi. „Abba pedig, hogy ez a több ezer éves tradíció és a 21. századi modernitás hogy fér meg egymás mellett, bepillantást nyerhetünk e nyolc film által” - fogalmazott Szalai Annamária, aki szerint az alkotások arra is rámutatnak, hogy hiába „élünk olyan messze egymástól, az örömeink, bánataink, a kérdéseink teljesen hasonlóak”.

A Kína közelről elnevezésű filmnapok kínálatában szerepel a nyitó filmen kívül A tangsani földrengés című filmdráma, A majomkirály című animációs mese, A szerelem nem vak című szerelmi történet, A nagy mágus című kalandfilm, A hegy körül című útifilm és az Anya című Mongóliában és Sanghajban játszódó filmdráma. Ez utóbbi alkotás rendezője, Ning Caj (Ning Cai) személyesen is ellátogatott Magyarországra. A programot még egy közönségtalálkozó is színesíti: a Szárnyaló öregek otthona című film szerdai 10:30-as vetítését követően a közönség 12:15-kor az Uránia mozi Csortos Termében találkozhat a film főszereplőjével Jen Ping-jennel (Yan Bingyan). A filmeket az érdeklődők eredeti nyelven, angol felirattal és magyar szinkrontolmáccsal tekinthetik meg. A részletes program itt olvasható.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés