Vedd át az ütemet – Balaton Sound, harmadik nap

2012. július 16. 11:50
Száztíz-százhúsz bpm-mel lüktet az élet a zamárdi strandon a Balaton Sound harmadik napján: az elektronikus zenére koncentráló fesztiválon egy ütemre bólogatnak a fejek, feszülnek az izmok és kattognak az agyak, ahogy a koncertek a géptől a lélekig ívelnek.

Az egy dolog, hogy a különböző színpadok és táncos helyek hangpárbajt vívnak, mi másról is szólna egy zenei fesztivál; de még az egyes standokról, a vízparti, szabadtéri kondiból is szól a techno, amire rámozdulnak az előtte ténfergő csajok. Csakúgy, mint a Toi-Toi vécék előtti sorokban állók: egy kiscsaj még akkor is szeletel, amikor egyik kezével a vécéajtót tartja bezárva, hogy pasija nyugodtan végezze a dolgát. Persze nyilván odabent is ritmusra megy a dolog. A Balaton Sound egy nagy techno-lüktetés, több ezer felszabadult, ellazult, néha másállapotban lévő emberrel. A Soundot mára teljesen elborították a szintetikus zenék, és a Quimby, a Vad Fruttik és más hasonszőrű zenekarok már inkább tűnnek kakukktojásnak a nemzetközi elektronikus zenei felhozatalban.

Az idei Soundon nincs miért szégyenkezni vagy fanyalogni: a műfaj kurrens nemzetközi sztárjaiból és feltörekvő tehetségeiből elég jó mixet válogattak össze a szervezők. David Guetta, az Avicii, Armin van Buuren, Martin Solveig, Carl Cox, Sven Vath a popos hangzástól a klasszikus technóig képviselték az elektronikus szcéna krémjét; a kisebb-nagyobb színpadokon pedig olyan arcok hozták közelebb a nemzetközi élvonalhoz a fesztivált, mint Calvin Harris, Benga, Dizzee Rascal, a Gossip vagy az Animal Collective.

A szombati nap kiváló keresztmetszete volt ennek a műfaji keresztmetszetnek: a nagyszínpadon a német sztár Kalkbrenner, más színpadokon pedig olyan régi és új kult kedvencek, mint a GusGus, a Mouse on Mars és a Caribou tették tiszteletüket. A hűvős, szeles kora estében a nagyszínpadot Tinie Tempah, a brit hip hop és grime szcéna új sztárja melegítette be: bár a brit gettókölykök problémás és vidám napjairól, na meg az öntetszelgésről szóló grime olyan messze esik a magyar valóságtól, mint Kelet-London Zamárditól, a folyamatosan a legnagyobb popsztárok társaságát kereső Tinie Tempah tisztességesen lenyomta a show-t, a végén drum and bass-buliba pörgetve fémes-elektronikus hip hop zenéjét. Az utána következő Paul Kalkbrenner könnyedén hozta a berlini Love Parade-ok hangulatát: minimal technójára jókedvűen, felszabadultan kattogtak a fesztiválozók. Német hatalomátvétel volt eközben a Telekom Teraszon is, ahol Tensnake épített fel egy laza nu disco szettet, amiben a hetvenes évek diszkójától a nyolcvanas évek elektrofunkján át a kilencvenes évek dancefloor hangzásáig keveredtek a legkönnyedebb elektronikus műfaj korszakai. A Tensnake után következő, nagy klasszikus izlandi GusGus fura, de könnyen befogadható trance-szel tartotta mozgásban a nézőket. De mivel skandinávokról van szó, kellett is egy bizarr csavar a történetbe: a két producer előtt három énekes: egy tán a Gyűrűk Ura forgatásáról idetévedt viking harcos, egy egzaltált, jól fésült ficsúr és egy lepukkant háziasszonynak tűnő énekesnő biztosították a vokálokat az elszállós, távolságtartó, hűvös, de mégis melengető techno-soulra.


Caribou: Sun (live)

Az eddigieknél is izgalmasabb fellépést produkált azonban a kanadai Caribou: a civilben matematikus doktor Dan Snaith élő zenekarral adta elő kifinomult elektronikus zenéjét. Az élő hangszerek hatására a hatvanas évekbeli pszichedélia és a hetvenes évekbeli progrock keveredett a nyolcvanas éveket derengő délibábként idéző kurrens chillwave-vel és a kilencvenes évekbeli, mámoros rave-vel. Talán egyszerűen az emberzenészek és az elektronika keveredése okozta azt, hogy az egyébként egyáltalán nem lélektelen, de kissé kilúgozott elektronikus zenei fesztiválon a Caribou néhol esetleges kiállásokra, váltásokra épülő (tehát emberi, esendő) koncertje szállította a legtöbb lélekadagot a nézőknek. A Caribou után az osztrák Philipp Straub szettjére még benéztünk: a minimal techno közben ömleni kezdett az eső, az ütem viszont visszaállt a Balaton Sound jól megszokott, leállíthatatlan ritmusára: az egykedvű szintetikus zenére egykedvűen lépegettek a partiarcok, links, zwo, drei, vier, bele a holnapba, meg a holnaputánba.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés