Vörös ruhás papparappam

2012. augusztus 12. 9:49

Stöckert Gábor
Index
Nem a Szigeten keresném először Bebel Gilbertót, hanem az mp3-lejátszómban, esetleg egy fülledt pinceklubban, leginkább akkor, ha az a pinceklub valahol Latin-Amerikában van.

„Egy könnyed és bájos koncert, az lett. Aki vette a fáradságot, hogy előremenjen a ritkás első sorokba, arra biztosan hatott Bebel Gilberto vonzereje. Ezt a nőt közelről kellett nézni, ahogy szíveket mutogat, puszikat dobál, és hol a zenészekkel viccelődik, hol pedig eljátssza, hogy véletlenül kivillantja a skiccelt ruhájából lábait. És közben mosolyog, mosolyog, mosolyog megállás nélkül. Szeretnék 46 évesen ennyire energikus lenni, mint a bossa nova dívája.

És így, közelről egy nagy fesztiválon is működött a produkció, a zene persze továbbra is könnyen felejthető, de amíg szólt, könnyen hallgatható is volt, ráadásul ezúttal éppen házimunkát sem kellett végezni rá. Gyakran még a szöveg sem jelentett problémát, sok volt a lalázás, és nem hiszem, hogy a papparappam bármilyen nyelven jelent valamit. Egy-két kisebb elkanyarodás volt ugyan elektronikus irányba, pár dalsor skandálása pedig már-már rapre emlékeztetett, de azért a bossa nova fölényesen győzött. És közben mégsem jutott eszembe egyszer sem, hogy João Gilberto lányát hallom, Bebel nem maradt a papa árnyékában.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában