A Darwin-díjas Ozora

2012. augusztus 13. 10:18

Balogh Ákos Gergely
Mandiner

Kívülállóként is legalább két nagyon nyomós okot tudok mondani, hogy miért lett volna érdemes a szervezőknek sokkal szigorúbb keretek közé szorítani az ozorai fesztivált.

„Ozora is a drug supermarket”

Idén a szokásos goás arcok mellett néhány száz rendőr és egyéb hivatalos személy is tiszteletét tette Ozorán. Most megy a nagy csodálkozás meg szörnyülködés, pedig nem kellett különösebben nagy kombinátornak lenni ahhoz, hogy az ember tudja: ez benne van a pakliban.

Kívülállóként is legalább két nagyon nyomós okot tudok mondani, hogy miért lett volna érdemes a szervezőknek sokkal szigorúbb keretek közé szorítani az ozorai fesztivált. Az egyik, hogy idén új csapat szervezte Európa egyik legnagyobb goa-partiját, és – ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott – a régiekkel a szakítás nem sikerült teljesen békésre. A korábbi ozorás csapat S.U.N. Festival néven kezdett rivális esemény szervezésébe, ami végül idén nem jött össze, 2013-ra ígérik. Lehetett tehát számítani rá, hogy nem mindenki nézi jó szemmel a 2012-es Ozorát. A másik V. László két hónappal ezelőtti őrizetbe vétele, és ezzel a V. László-birodalom területenkívüliségének vége. Nem tudom, az eddigi évek feltűnő ozorai nyugalma, a rendőrség és egyéb hatóságok érdektelensége, a tessék-lássék ellenőrzések mögött valami hasonló konstrukció állt-e (a sárbogárdi kapitány felfüggesztésének könnyen lehet ilyen értelmezése), de a fővárosi éjszakából érkező hírek igazán óvatosságra inthettek volna. 

 

Márpedig – ahogy a rajtaütést kellően ellenszenvesen, ráadásul tévesen saját érdemekéntelkönyvelő Hír TV felvételein is jól látszik – óvatosságnak nyoma sem volt. A híre is ennek megfelelő volt a fesztiválnak, például egy külföldi goás ezt írja mikroblogjában, a portugál Boomot (Európa másik goás óriáspartiját) és Ozorát összehasonlító bejegyzésében: „About the drugs. Ozora is a drug supermarket, where at boom you have to search for quality goods.″ Mindez már csak azért is elgondolkodtató, mert Portugáliában sokkal megengedőbb a drogszabályozás, mint Magyarországon: néhány évvel ezelőttdekriminalizálták a könnyűdrogok fogyasztását (a kereskedelmét persze nem). Vagy nagyon magabiztosnak kellett lenni ahhoz, hogy Ozorán ennyire nyílt drogpiac működjön, vagy nagyon hülyének.

Ráadásul nem csak a nyílt kábítószer-kereskedelemmel kísértették az Istent, hanem a fesztiválon működő szolgáltatók nyugtaadási fegyelmével is. Amikor három évvel ezelőttott jártam, a drogkereskedelem még nem volt ennyire hivalkodóan kitáblázva (persze hozzá lehetett jutni bármihez), viszont még csak véletlenül sem adott nyugtát egyetlen büfés sem, legyen szó a magyar hamburgeresről vagy az olasz pizzakészítő kommunáról. 

Fegyveresek és bezzegasziget

Azon is megy a nyígás, hogy micsoda fasiszta dolog fegyverrel törni szegény, érzékeny lelkű neohippikre. Kábítószeres ügyekben, különös ilyen nagyságrendnél a legritkábban szoktak egy szál ördögbottal felszerelt, vidám manóruhába öltözött, civil rendőrök eljárni. Sem nálunk, sem máshol. A rendőri fellépés brutalitására jellemző, hogy helyszíni beszámolók szerint a razzia alatt végig ment tovább a buli, egyetlen pillanatra sem állították le a zenét – aki már élt meg komolyabb rendőrségi akciót szórakozóhelyen, az tudja, hogy ez egyáltalán nem törvényszerű. A felvonultatott erő és az eredmény arányossága viszont valóban vitatható, ha összesen tényleg csak két-három kilónyi cuccot foglaltak le (aminek a nagy része ráadásul marihuána) és mindössze négy dílert vittek el. Ebben viszont szerepet játszhatott a Hír TV előző napi tényfeltáró riportja is: a különféle állami szervezetek színeiben sok száz embert megmozgató hatósági fellépést aligha a tévé bejelentésére rántották össze 24 órán belül, viszont a sajtó érdeklődése valamelyest mégiscsak elővigyázatosabbá tehette az értékesítőket.

Sokan felvetik azt is, hogy miért Ozorával izmozik a rendőrség, miért nem a Szigettel vagy a Balaton Sounddal. Bár kétségtelenül minden fesztiválon jelen van a kábítószer, ez az összehasonlítás teljes aránytévesztés. Míg a Szigeten a beléptetésnél is átvizsgálnak, hogy van-e drog nálad, és a fesztivál területén is vadásznak a dílerekre a biztonsági emberek (nem is találkoztam ott soha nyílt vételi ajánlattal), addig Ozorán azt vittél be, amit akartál, és a látványos kereskedelem ellen sem léptek fel a szervezők. A két fesztiválközönség drogfogyasztásának intenzitása is egészen eltérő, bármiben lefogadnám, hogy Ozorán legalább három-négyszer akkora arányban érintettek a fesztiválozók, mint a Szigeten.

The future of paradise

Nem vagyok, soha nem is leszek goás, Ozora viszont kifejezetten érdekelt, sokat hallottam róla ismerőseimtől, és nagyon érdekes volt 2009-ben az ott töltött pár nap, mintha valami nagyon egzotikus helyen jártam volna, még ha idegenül is éreztem magam sokszor. Tetszett a nagyon békés, barátságos hangulat és az, hogy sokkal kevesebb a szemét, mint akármilyen tömegrendezvényen. Ez utóbbit nem tudom eléggé értékelni, kevés prolibb dolog van, mint a fesztiválok műanyagpohár-szőnyegei és össze-vissza szétdobált szeméthalmai. Ugyanakkor kifejezetten riasztó mértékű volt a nihil, újra és újra rám tört egyfajta a nyugati civilizáció végóráit éljük hangulat, különösen akkor, amikor a bemindenezett szülők nyugodtan hagyták az út porában csúszni-mászni kisbabájukat, akiknek egészen biztosan semmi keresnivalója nem volt egy ilyen zajos és félnomád tömegrendezvényen.

Kérdés, hogy mi lesz Ozorával a nagy hatósági rajtaütés után. Egy látványos razzia biztosan nem tesz jót egy goás fesztivál imázsának, ami a fogyasztók biztonságérzetét illeti, ellenben növelheti az illegalitási és menőségi faktorát. A YouTube-ra feltöltött videók alapján a fesztivál megy tovább, a fesztiválozókat kevésbé hozta lázba a rendőri megmozdulás (a keményebb arcok talán észre sem vették az egészet). Az esettel foglalkozók sem feltétlenül a rendőröket okolják, sokan látják úgy, hogy a szervezők vagy maguk a fesztiválozók voltak a hülyék. Akárhogy is lesz, annyi biztos: a 2013-as Ozora így vagy úgy, de nagyon más lesz, mint a korábbiak voltak.

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://fesztival.mandiner.hu/trackback/3706