Indul az Art Moments Debrecenben

2012. augusztus 15. 13:58
Elkezdődött az Art Moments kortárs vizuális művészeti fesztivál, amelyet idén hat városban, a sorban harmadikként Debrecenben rendeznek meg.

A Virágkarnevált kísérő karneváli hét programjaihoz időzítve vette kezdetét kedden az Art Moments kortárs vizuális művészeti fesztivál, amelyet idén hat városban, a sorban harmadikként Debrecenben rendeznek meg. Kukla Krisztián, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ igazgatója az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a város kulturális életében kiemelkedő időszak az augusztus, amely egyben turisztikailag is az év legfontosabb periódusa. Ezt a kulturális kínálatot bővítik a több helyszínes, a Modem külső és belső tereit is megtöltő kiállítás-sorozattal.

Az augusztus 14. és szeptember 5. között tartandó Art Moments a Modem mellett a vele egy épületben található Kölcsey Központban és a szomszédos Baltazár téren várja a kortárs képzőművészeti, filmes, fotó- és médiaművészeti események iránt érdeklődőket. A fesztiválon fiatal, pályakezdő művészek produkcióinak adnak helyet, valamint a nehezebben befogadható kortárs irányzatokat értelmezhető, szerethető formában tárják a közönség elé – emelte ki Erdélyi Szabolcs, a társrendező Hybridart Management vezetője. Felidézte, hogy a fesztivál Budapesten 2010-ben mintegy száz galériát és más kiállítóhelyet felölelve indult, az esemény keretében mintegy ötven művész több száz alkotását mutathatták be. Idén a fővárost Veszprém követte, majd Debrecen után Balatonfüred, Pécs és Tokaj is házigazdája lesz az Art Momentsnek.

Zsikla Mónika művészettörténész, több kiállítás kurátora elmondta: a Sejt című tárlatra több száz fiatal művész munkáiból válogatták ki a végül bemutatandó anyagot. A művészek sejtfalakat formázó, biomorf installációkon keresztül mutatkozhatnak be, képeiket pedig a helyszínen meg is lehet vásárolni. Külön kiállítást rendeznek a multikulturalizmus eszméjét 1991 óta népszerűsítő Colors magazin címlapjaiból, amelyek valóságos grafikusi, tipográfusi és dizájntörténeti forradalmat vittek véghez. A Mona Lisa képében II. című tárlat a művészettörténet különböző korszakait kortárs reflexiókkal – videó- és fotótechnikával – fordítja le napjaink nyelvére, és keres válaszokat társadalmi, politikai és művészeti problémákra. A fesztivál három hete alatt a tárlatokat koncertek, vetítések és szabadtéri programok is színesítik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés