NOL: 15 milliós jutalmat kaptak a közmédia vezetői

2012. augusztus 28. 16:13
Összesen 15 millió forintnyi jutalmat kapott a négy közmédia-vezér, Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány elnöke szerint azonban a négy vezérigazgató bére és prémiuma még így is jóval kevesebb, mint a korábbi közmédia-vezetők fizetése.

Összesen 15 millió forintnyi jutalmat kapott a négy közmédia-vezér – értesült a Népszabadság a Közszolgálati Közalapítvány által nyilvánosságra hozott dokumentumból. Ebből kiderült: Medveczky Balázs, a Magyar Televízió (MTV) Zrt. vezérigazgatója bruttó 4,2 millió, Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója 4,3 millió, Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezetője 4,8 millió és Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója 1,1 millió forint prémiumot kaptak.

A vezérigazgatók munkaszerződése azt rögzíti, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén éves személyi alapbérük meghatározott százalékát kaphatják meg jutalomként. Ezek között szerepel például, hogy elvégezzék a közmédiarendszer átalakításával kapcsolatos feladatokat, készítsék el és tartsák be az intézmény üzleti tervét, az adott médiumot ne marasztalja el a médiahatóság, ne veszítsen sajtó-helyreigazítási pert, illetve  növelje a nézettséget/hallgatottságot/látogatottságot – olvasható a Népszabadság cikkében.

A lap emlékeztet: Belénessy Csaba havi bruttó 1,9 millió forint alapbért kap, jutalomként ennek évi szintjéhez viszonyított 33 százalékát kaphatja meg. A másik három vezető egységesen bruttó 1,7 millió forintot keres havonta, ők bérük maximum 25 százalékát könyvelhetik el prémiumként.

Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány elnöke a Népszabadsággal közölte: a négy vezérigazgató bére és prémiuma jóval kevesebb, mint a korábbi közmédia-vezetők fizetése, amelyekhez külön juttatások is társultak. Megjegyezte: a közmédia rendszerében először fordul elő, hogy valóságos prémiumfeladatokat tűztek ki, a jutalom a korábbi gyakorlattal szemben nem automatikusan jár a vezetőknek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés