Egyre kevesebbet adunk magunkra

2013. január 7. 12:33

Schilling Árpád
Színház.hu
Végérvényesen lemondtunk arról, hogy létezhetnének független döntnökök, alig esik szó a fiatalokról, a közönségről meg csak a számok szintjén vagyunk hajlandóak kommunikálni, ha egyáltalán.

Mire számíthat a hallgatóság a Katona József Színház és a Krétakör közös beszélgetéssorozatán?

Színház-szakmai reflexiókra. A beszélgetőpartnerek között lesz olyan, aki már 40 éve színházban alkot, és lesz olyan, aki a rendszerváltás után kezdte ugyanezt. Lesz olyan, aki kőszínházban, és aki függetlenként működik. Szeretném a két területet egy szakmaként kezelni, és a generációs kérdéseket is szóba hozni. A magyar színházi élet legfontosabb alkotói közül választottam vendégeket. A lista természetesen nem teljes. Az általam bevállalt első négy alkalomra Székely Gábort, Zsámbéki Gábort, Fodor Tamást, Jeles Andrást, Kovalik Balázst, Mohácsi Jánost, Zsótér Sándort, Bodó Viktort, Mundruczó Kornélt és Pintér Bélát invitáltuk meg. Ez a sorozat egyfajta kiállás a szakmaiság mellett, illetve olyan személyek mellett, akik vagy már korábban kerültek, vagy az éppen zajló erőszakos kanonizáció hatására kerülnek partvonalra.

Milyen kérdésekre keresitek majd a választ?

Például arra, hogy mit gondolunk a közönségről, s a közönség rólunk. Mit szeretnénk nyújtani, szolgáltatni számukra, mi az, amit ők elvárnának tőlünk, mi az, ami nem elvárható a közönségtől? Mit gondolunk a színház működéséről, az intézményességéről, szabadágáról, feladatáról, anarchiájáról és kánonjáról? Miként látták a színházi életet az alkotók a rendszerváltás előtt, milyen motivációból vágtak neki, hogy változott a hozzáállásuk? Mit éreznek feladatuknak a fiatalabbak, milyen kihívások elé néznek, mire vágynak, mit teljesítenek? Kinek mit jelent, tulajdonképpen miben, kikből is áll a szakma? Ezt például azért is tartom releváns felvetésnek, mert manapság olyan nevekről olvasok szakmai ügyekben, akik az elmúlt húsz évben nem azért nem jelentek meg, mert elnyomták, hanem mert érdemtelenül nem segítették őket. Vajon csak a színházi szakmára jellemző sajátosság-e, hogy az értékeket, amelyeket létrehoz, gyorsan feledi is? Miután ehhez hasonló esemény, amikor a szakma kiválóságai a közönség jelenlétében beszélgetnek a szakma dolgairól még nem igen történt, lehet, hogy már az is revelatív élménnyé válik, ha felmerjük tenni kérdéseinket. A közönség nélkül ez nem megy. Az esemény arról szól, hogy próbálunk közös ügyünkké tenni valamit, például egy szakmát. Hátha mások is kedvet kapnak az ilyen fórumokhoz. Talán még nem késő.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában