Az Újszínház Indiába megy

2013. január 16. 11:00
Pozsgai Zsolt A szűz és a szörny című darabjával utazik Indiába az Újszínház. A teátrum január végén új sorozatot indít: irodalomtörténeti háttérrel mutatja be szerzőit: az Újszínházi beszélgetések elnevezésű sorozat első témája Nyirő József lesz.

Indiában vendégszerepel az Újszínház Pozsgai Zsolt A szűz és a szörny című darabjával. A társulat a Kautzky Armand által rendezett produkciót a nemzetközi kortárs színházi fesztiválon adja elő. Az Újdelhiben működő National School of Drama meghívására kedden indiai vendégszereplésre utazott az Újszínház tizenkét tagú csapata, köztük a színészek: Incze József, Koncz Andrea, Újréti László, ifj. Jászai László, Fazekas Zsuzsa és Áldó Ágnes – áll a színház közleményében. A társulat A szűz és a szörny című darabot, a színház egyik legsikeresebb produkcióját a következő héten 17-én Dzsaipurban, 20-án pedig Újdelhiben adja elő.

Az indiai főváros ad otthont január 6. és 20. között a XV. Nemzetközi Kortárs Fesztiválnak, amely Ázsia egyik legfontosabb színházi eseménysorozata. Az idei fesztiválon számos indiai színházi együttes mellett Lengyelországból, az Egyesült Államokból, Olaszországból, Afganisztánból és Azerbajdzsánból érkeznek résztvevők, de találhatunk üzbég, türkmén, srí-lankai, bangladesi vagy örmény előadást is - áll a színház közleményében. Az utazás megszervezésében nagy szerepe volt a Delhiben működő Magyar Kulturális Intézetnek.

Az Újszínház január végén új sorozatot indít: irodalomtörténeti háttérrel mutatja be szerzőit. Az Újszínházi beszélgetések elnevezésű sorozat első témája a Jézusfaragó ember írója, Nyirő József lesz – az ő életét és munkásságát idézi fel január 28-án hétfőn Takaró Mihály irodalomtörténész, az eseményen közreműködik Koncz Andrea színművész is. A sorozat keretében várhatóan havonta rendeznek hasonló programokat: a témát adó szerzők között Wass Albert, Tamási Áron és Csurka István is megtalálható.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában