Nem számítottam rá, hogy hírességek savaznak

2013. március 5. 11:06

ByeAlex
Quart
A Kedvesem azonnali állásfoglalásra is késztet: egyből tudod, hogy tetszik-e, vagy sem. Interjú.

„Egyetértesz-e azzal, amikor hipszterként hivatkoznak rád?

Amikor három hete először olvastam a hipszter jelzőt velem kapcsolatban, akkor utánanéztem, mit is jelent ez a szó valójában. Bár még mindig nem tudom pontosan, hogy most akkor attól hipszter valaki, hogy divatosan öltözködik, SZTK-keretes szemüveget hord, és iPhone-ja van? Mindenesetre úgy láttam, hogy ez nem feltétlenül pejoratív jelző, úgyhogy nekem nincs gondom vele.

Hogyan jellemeznéd a zenédet?

Azt mondanám a dalaimra, hogy kísérletező pop. Mindig van bennük valami csavar, amitől másként szólnak, mint azok a dalok, amiket állandóan hallani lehet a rádióban. Persze ez nem azért van, mert én olyan őrülten jó hangszerelő volnék, egyszerűen ilyen hangulatú zenék foglalkoztatnak. Szerintem a Kedvesem csak A Dal mezőnyéhez képest tűnt másnak, miközben az MR2-ből egyáltalán nem lógott ki, mert az a rádió nyitott az ilyenfajta alternatív okosságokra. Viszont ezekhez a kompakt popdalokhoz képest teljesen más a szövegvilága, más az atmoszférája, ráadásul azonnali állásfoglalásra is késztet: egyből tudod, hogy tetszik-e, vagy sem.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyből tudtam, hogy tetszik, és sms-t is küldtem, pedig nem szoktam.
A bulvármédia most szavaztat. Hmmm. Kihozza, hogy nem érdemelte meg. Ez kész röhej!
A szabályok szerint győzött, nem???
Akkor meg mi van???
Hajrá Alex!!! A többi dalod is tetszik!!!
Így tovább. Gratulálok!

ByeAlex jobban tetszett az embereknek, mint az első kéthelyen tuti befutóra megtett megasztáros. Akik valóban jól énekelnek, de valójában csak eszközök a sztárcsinálók kezében.

Ilyen egyszerű, viszont sok pénzt veszíthettek most ezek a sztárcsinálók, ezért dühöngenek, sírnak, és átkozzák a más esetben oly kedvesnek mondott közönségüket.

Újra kell gondolni az évek óta olajozottan futó, de egyre sablonosabb, unalmasabb tehetségkutatókat.

Válaszok:
bini | 2013. március 5. 18:33

Mármint aki egyáltalán tud sms-t írni, mert azért lásuk be, hogy mivel nem lehetett telefonálni azért elégé szelektálták a szavazókat.

Mivel egy személy max 20 sms-t küldhetett, ha átlagoljuk mondjuk a 150.000-200.000-et akkor 7500-10.000 en jőnnek szóba a nagy fanok, de mondjuk, hogy általában akik szavaznak minimum ötöt megeresztettek. Ezért gondolom, hogy a fővárosi és nagyvárosi untergrund alternativ rajongó fiatalok engeték el magukat. Erre azért én nem lennék büszke.

Lehet még igazad is van.
Az több mint egy klasszikus.
Azt mindenki ismeri,úgy, mint a gólya, gólya gilicét...
Azért, mert valami egyszerű, még tetszhet sok embernek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés