Nem vagyok sem gonosz, sem nagyképű

2013. március 10. 13:48

ByeAlex
MNO
Csípem Kossuthot és a nagy magyar történelmi fazonokat. Interjú.

„Kétségtelen, hogy győzelmével megosztottá vált az internet. Sőt általam tisztelt emberek is ordenáré módon nyilatkoznak. Pedig ez csak játék.

A tisztelet olyan fogalom, amelyet én nehezen adok meg. Ezért is van az, hogy általában olyan embereket tisztelek, akik már meghaltak.

Kik azok? Írók, költők?

Nietzschét nagyon szeretem. Nálam ő az író, ő a fickó. És nem csak azért, mert azt mondta: zene nélkül az élet tévedés volna. Kedvenc költőm Villon. Az az irónia és az a fajta mocsok, amit ő megfogalmaz a költeményeiben, óriási! De szeretem Adyt és József Attilát, bár van, aki azt mondja, őket nem lehet egyszerre kedvelni. Csípem Kossuthot és a nagy magyar történelmi fazonokat.

Megmarad magának? Inkább legyen példakép eredeti figuraként, mint azok, akiket stylistok, menedzsmentek találnak ki.

Pedig azt hiszik, hogy engem is megcsinálnak. Azt olvastam, hogy én vagyok a legjobban kitalálva az egész mezőnyben, ez a sapka és a szemüveg. Ehhez azt fűzném hozzá, hogy sapka-szemüveg kombinációban mászkáltam Miskolcon, az avasi lakótelepen is három-négy évvel ezelőtt. Azért, mert nekem ez tetszik. (...)

Májusig minden szavába beleköthetnek a fanyalgók.

Most már meggondolom, hogy mit mondok. Mert az emberek kiforgatnak mindent. Nem vagyok sem gonosz, sem nagyképű. A csávó bemegy az utcáról, és megnyeri. Ez bizony sokakban kicsapta a biztosítékot. Az emberek nem szokták felvállalni a kis forradalmat. Nem én voltam a legrutinosabb, de a dal sokaknak tetszett. A televízióban egy csomó ultrajó emberrel ismerkedtem meg, akik jószívűek, szeretik a munkájukat, és nem érdemlik meg, hogy lehúzzák a műsorukat. Az senkit sem érdekelt, hogy közben továbbra is dolgoztam, tömegközlekedéssel jártam a munkahelyemre, egy tetoválómagazin szerkesztőségébe. A bulvármédia bizonyos »jó fejei« már zaklatják a családomat, a falumat, az ott lakó kedves embereket. Ossza el ezerrel mindenki, amit a következő napokban leírnak rólam.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lehet szimpatikus vagy antipatikus, mindenesetre van a srácban valami. Helyezést én sem várok, országcsoportonként megy a szavazás.

Mindenesetre más lesz, mint a többi.

"A vidékiekben, a nagy többségben van egy alapvető tisztesség..."
Na, ezt nem fogják soha megérteni a "civilek", "diákok", "demokraták". (Leánykori nevükön: szdsz!)

Szilárdság...azt hiszem, ez találó.
Bár azért van egy kis excentrikusság is benne azt hiszem, de mégis: nekem szimpatikus, mert van kitartása és ereje szembe menni a fősodorral.
Bevallom nem nézem ezeket a műsorokat, főleg a mesterkéltségük, a túlburjánzó egysíkú trendy-ség miatt, ezért a produkcióhoz nem szólhatok hozzá, de tetszik, hogy a "szakma" ellenére mert eredeti lenni.
Az itthon tavaly agyonajnározott és végül csúfosan megbukott Wolf Kati(?)(bocsánat, ha rosszul emlékszem a nevére) teljesítményénél ő sem lesz rosszabb, sőt, talán az excentrikussága még pontokat is hozhat.
Charlie is leszerepelt - a sajátságos hangját nem értették, nem fogadták be. Meg is sértődött csudára.
Nagyon kíváncsi vagyok ennek a gyereknek a szereplésére és megítélésére, mert bár, a pózból eredetieskedést ki nem állhatom, de gyanítom, nála nem erről van szó. Ő saját magát adja.

Ha viszont adhatnék egy tanácsot neki, azt mondanám, ne hordja annyira fenn az orrát és próbálja tisztelni a tisztelhetőket az élők soraiból is. Higgye el, sokkal jobban fogja érezni tőle magát. Jó dolog hinni valakiben, akit magunknál el tudunk különbnek fogadni és ha ezt meg tudjuk tenni, az hasznunkra válik.

Csípi Kossuth-ot? Nagy hiba.

O.K. Denia. Asszem erre mondják, hogy frappáns...

Ezt írnád azoknak is, akikkel szemben Alex nyert?

O.K. Denia. Asszem erre mondják, hogy frappáns...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés