Az amerikai külügyminiszter gratulált a katolikus egyházfőnek

2013. március 14. 8:35
Az Egyesült Államok szívből gratulál őszentségének, Ferenc pápának, aki a világ 1,2 milliárd katolikusának vezetője lesz, és a hit és remény jelképeként szolgál majd mindenki számára – írta szerdán kiadott közleményében John Kerry, az Egyesült Államok katolikus külügyminisztere.

Az amerikai diplomácia vezetője rámutatott, hogy számára és a felesége, Teresa számára a katolikus hit „a mindennapi erő és megnyugvás forrása, vasárnaptól vasárnapig, a nehézségek és az öröm pillanataiban”, továbbá „ihletet ad az olyan ügyekkel kapcsolatos fellépésben, mint a társadalmi igazságosság”. Kerry megfogadta, hogy feleségével együtt imáiba foglalja a pápát, amikor az „új korszakot kezd a katolikus egyházunkban”. „E fontos napon az Egyesült Államok megújítja elkötelezettségét, hogy szorosan együttműködjön a Szentszékkel annak érdekében, hogy előmozdítsuk a békébe és az emberiességbe vetett közös hitünket” – írta az amerikai külügyminiszter.

Az amerikai állami vezetők közül elsőként Barack Obama elnök köszöntötte pápává választása alkalmából Buenos Aires eddigi érsekét, a jezsuita Jorge Mario Bergoglio bíborost. A katolikus egyház új vezetőjének vatikáni beiktatásán a Kerryhez hasonlóan római hitű Joe Biden alelnök képviseli majd az Egyesült Államokat. Jókívánságait fejezte ki az új pápának az ugyancsak katolikus John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke és Mitch McConnell, a szenátusi republikánus kisebbség vezetője is. Nyilatkozatban köszöntötte az új pápa megválasztását Timothy Dolan bíboros, New York érseke, az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának elnöke, valamint több amerikai katolikus szervezet is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés