Alföldi búcsúja

2013. május 20. 15:30

Kézdi Beáta
Heti Válasz
A Mephisto Stohl András megkérdőjelezhetetlen tehetségről tanúskodó alakítása és az összes színész kiváló játéka mellett is újabb példája annak, hogy Alföldi igazgatóként maradandóbbat alkotott, mint rendezőként.

Valóban volt mitől tartani. Alföldi utolsó, Menczel Róbert fekete állványoktól uralt, de színházi fényekkel kiválóan kihasznált díszletében megvalósult rendezése tisztességes, ám nem katartikus munka. Ahogy ő fogalmazott: nem volt az előadásnak semmiféle bukéja, nem jelent meg sem ő, sem Vidnyánszky Attila semmilyen formában a színen. Szemben egyébként a Gergye Krisztián Társulat és az Átrium Film-Színház »opera amorale« című előadásával, mely szintén a hatalom és a művészet viszonyát boncolgatja. Alföldi szerint – bármennyire szeretnék sokan – nincs semmi konkrét köze az előadásnak ahhoz, ami most a színházban zajlik, hiszen tavaly januárban hirdették ki az évad programját. 

Ennek ellenére a kissé vontatottra sikerült előadásnak sok mának szóló és általános üzenete van. Az 1920-as években játszódó történet (ahogy Szabó István kiváló 1981-es, Oscar-díjas filmjében is) azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy hol csúszik el a hatalom és az egyén viszonya, hol az a határ, ahol már nemet kellene mondani, ahol már az egyéni ambíció és az erkölcsi kérdések viaskodnak egymással. Vissza tudott volna még fordulni Höfgen a teljes önfeladás útjáról? A közönség pedig – mely a végén állva tapsolt – egyetértően nyugtázta az olyan kijelentéseket, melyek szerint a hatalomnak színházra van szüksége, hogy az is eszköz a politika kezében.

A Mephisto Stohl András megkérdőjelezhetetlen tehetségről tanúskodó alakítása és az összes színész kiváló játéka (Bánfalvi Eszter Josephine Bakert idéző domina-Juliette-je, Martinovics Dorina sugárzó, de racionalista Nicolettája, Söptei Andrea szenvedélyes és egyszerre finom Rahelje, Udvaros Dorottya díva-Dora Martinja mind erőteljes megformálások) mellett is újabb példája annak, hogy – bár voltak kitűnő munkái, például a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból vagy a Tartuffe – Alföldi igazgatóként maradandóbbat alkotott, mint rendezőként. És noha fantáziadús művész (most: a függöny mindkét oldalát kihasználó játék, a Kroge házaspár megrázó halála, a hamleti kristálykoponya), és jó színészekkel dolgozik (kivéve a most is, mint szinte minden darabban artikulálatlanul kiabáló Nagy Zsoltot), a végeredmény nem mindig átütő. Szervezői munkája viszont kiemelkedő, hiszen kiváló rendezőket hívott meg (Mohácsi János, Andrei Şerban) és márkanevet csinált az új Nemzetiből.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Amikor a ripacs ripacsra talál, együtt már tehetségek.

Egymás számára.
Autentikus forrásból tudjuk. Ők maguk mondták.

Alföldi roppant nehezen viseli, hogy lejárt a mandátuma.
...és roppant pitiáner módon próbál(t) keresztbe tenni Vidnyánszkynak.

Csak ne Kolozsvárra menjen, mert azokat is 4lég rendesen sikerült már megrontani.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában