Családi fesztivál vezeti fel a POSZT-ot

2013. május 22. 9:54
Az első Pécsi Családi Színházi Fesztivál tizenegy hazai és külhoni teátrum tizenhárom produkcióját kínálja a közönségnek.

Tizenegy hazai és külhoni teátrum tizenhárom produkcióját kínálja a közönségnek az első Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 29. és június 2. között a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) felvezetéseként tartanak meg a baranyai megyeszékhelyen. Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója kedden az MTI érdeklődésére elmondta: az ötnapos eseménysorozat beleillik a teátrum családbarát profiljába, egyedülálló módon elejétől a végéig egyszerre több generáció tagjainak kínál színvonalas szórakozást és olyan jellegű darabok népszerűsítését szolgálja, amilyeneket általában nem válogatnak be a POSZT programjába.

A direktor kiemelte, hogy a Pécsi Nemzeti Színházba és a Bóbita Bábszínházba tervezett előadások iránt már most jelentős az érdeklődés, négy-öt darabra már elfogytak a belépők. Hozzátette: azt reméli, csakúgy, mint a POSZT versenyelőadásai, a családi fesztivál produkciói is telt ház előtt zajlanak majd. A fesztivál május 29-én a Centrál Színház A hang-villa titka című interaktív mesejátékával veszi kezdetét, ezt a kassai Thália Színház Gergő és az álomfogó című zenemusicalje követi. Május 30-án a Pécsi Nemzeti Színház A sivatag hercege című zenés kalandjátéka és a debreceni Csokonai Színház Holdbeli csónakos című táncos-zenész mesejátéka lesz műsoron. Május 31-én az Örkény István Színház A sötétben látó tündér című mesebeszédét és a Pesti Magyar Színház Rumini című mesejátékát láthatja a közönség.

Június 1-jén lesz a Katona József Színház Pinokkió című gyerekbábthrillere, a Miskolci Nemzeti Színház Óz, a nagy varázsló című meseelőadása, valamint a pécsi Bóbita Bábszínház Szivárványhinta című csecsemőszínházi előadását, A kis hableány című produkciót, valamint a teátrum bábkészítő foglalkozását is ezen a napon rendezik. Az érdeklődők június 2-án, a zárónapon a kaposvári Csiky Gergely Színház Holnemvoltfia, a Pécsi Nemzeti Színház A Padlás című előadását, valamint a Studió K Színház Szamár a torony tetején című élőzenés, bábos mesejátékát tekintheti meg.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés