Gálaesttel búcsúzik Alföldi

2013. május 31. 9:46
Június 30-án, vasárnap 18 óra és éjfél között rendezik a Nemzeti Színház Alföldi-korszakának záróeseményét. A gálaestre szóló jegyeket június 2-án kezdik árusítani, de akinek nem sikerül jegyet váltania, az is követheti majd a műsort a színház főbejárata előtti kivetítőn.

A Nemzeti Színház elmúlt öt évének záróeseményét június 30-án, vasárnap 18 óra és éjfél között rendezik meg a Csoport A Kultúráért (CSAK) és a színház szervezésében. A Mohácsi János rendezésében megvalósuló nagyszínpadi gálára – amelynek keretében az Évad nézője-díjat is átadják – június 2-án, vasárnap 11 órától kezdik árusítani a belépőjegyeket a színház jegypénztárában, az Andrássy úti jegyirodában és az interneten – áll a Nemzeti Színház hírlevelében. A gálát a főbejárat előtti kivetítőn is közvetíteni fogják a színház parkjában. Mint a hírlevélben írják: szeretnék, ha minél többen részesei lehetnének az eseménynek, és minél többen búcsúztatnák együtt a Nemzeti Színház Alföldi-korszakát.     

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója június 30-ig vezeti a színházat, július 1-jétől Vidnyánszky Attila veszi át a teátrum irányítását.

Az évad utolsó Kritikus Óráin, a május 30-i Mephisto után Koltai Tamás, a június 15-i Social Error után Nánay István beszélget az előadások alkotóival. A Nemzeti Színház kiállításai az évad végéig látogathatók. A legendás színésznő, Gobbi Hilda születésének 100. évfordulója alkalmából összeállított fotókiállítás a nézőtéri büfében, Mátyássy Jónás (Flashback Photo Studio) We All című, a Nemzeti Színház társulatáról készített fotókiállítása pedig az előcsarnokban látható.

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igazi sikerkorszak volt

a homfóbia gyógyíthatatlan betegség :-)

Gálaesttel búcsúzik Alföldi

Na még egyszer, utoljára,oszt csááá....
Takarodó!

Épp a hetekben közölte velünk a kis Steiner K., hogy Tel-Avivban mindenki meleg.
:o)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában