Színházat adna Alföldinek a kormány

2013. június 12. 14:11
Az Origo információi szerint mégis kaphat egy fővárosi játszóhelyet Alföldi Róbert: sőt, még némi pénzt is kaphat az indulásra. Orbán Viktor támogatja az ötletet, de hosszútávon magánszínházi sorsot szánna a társulatnak. Sok függ attól is, hogy Alföldi hogy „viselkedik” majd.

Az Origo információi szerint állandó fővárosi játszóhelyet adna a kormány Alföldi Róbertnek. A portál szerint erről korábban egyeztetett is a Nemzeti Színház távozó igazgatójával Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszter és Halász János kulturális államtitkár, de forrásgondok miatt abba maradtak a megbeszélések. Az Origo úgy tudja, hogy bár azóta nem tárgyalt a kulturális államtitkárság Alföldivel, a szándék továbbra is megvan: a Budapesti Kamaraszínház Asbóth utcai Shure stúdióját, illetve Ericsson Stúdióját adnák a rendezőnek. Sőt, egy kormányzati szereplő szerint 100-150 millió forintot is kapna a társulat a hely felújítására, illetve az indulásra, de nem kizárt, hogy működésre is kapnának valamennyi pénzt havonta.

A portál szerint bár az ügyet a kormány még nem tárgyalta hivatalosan, de Balog Zoltán már beszélt róla a miniszterelnökkel, aki támogatja azt. Kormánypárti politikusok szerint Orbán Viktor alapvetően arra hivatkozva áll az ötlet mellett, mert szerinte Alföldi tehetséges, van kereslet a művészetére, és „hagyni kell működni, ami jól működik”. Ugyanakkor többen azt is szempontként említették, hogy „Alföldi szája be lesz fogva, ha kap egy színházat, és nem kelti a kultúrkampfos panaszkodásaival rossz hírét a kormánynak”. Az Origo úgy tudja, hogy hosszútávon ugyanakkor magánszínházi státuszt szán Alföldi színházának a miniszterelnök.

A színházról szóló tárgyalásokat ősszel kezdhetik újra Alföldivel, az Origo szerint ugyanakkor sok múlik azon is, hogy a Nemzeti Színház távozó igazgatója hogyan viselkedik amjd az átadás-átvétel során.

A portál megkereste az ügyben Alföldi Róbert sajtófőnökét, Gál Orsolyát is, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta az értesüléseket. Csak annyit reagált, hogy nagyon örülnek annak, hogy a kormány terve még mindig aktuális, de őket még senki nem tájékoztatta róla.

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Orbán minden egyes munkából elbocsájtott embernek is hasonlóan a szívén fogja viselni a sorsát? Mindenkit megtámogat 100-150 millióval? Vagy csak a kiválasztottakat? Mert ugye van tehetséges mérnök, pedagógus, orvos, szakmunkás, de gyógymasszőr is, akit az utcára tesznek.

Akkor most mindenki számára kapitalizmus van, vagy csak a többség számára, míg egyesek, mint Alföldi kivételezett helyzetben vannak?

De felteszem a kérdést, hogy miért különb Alföldi egy jó szakmunkásnál, vagy mérnöknél?

S miért kell annak az Alföldinek a seggét nyalni, akik úton-útszélen fasisztázza a kormányt? Aki dícséri, támogatja, azt meg le sem szarják...

No de mit mondott Horn Gyulus egy józan pillanatában, amikor nemzeti újság szűnt meg, hogy nem szó szerint, de bízzuk a piacra. Hát Alföldit is bízzák a piacra, s ne a mi pénzünkkel verjék a farkukat, s támogassanak egy ilyen aljas embert.

Marhaság!
Én meg azt hallottam (vigyázat! vicc következik), hogy OV a Nemzeti Múzeum élére akarja Alföldit kinevezni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés