Ont monoton bút – a Boards of Canada új lemeze

2013. június 18. 17:05

Rajcsányi Gellért
Mandiner
Nem könnyű menet a Tomorrow's Harvest, de ki mondta, hogy a jövő az lesz?

Jövőszüret – Tomorrow's Harvest – szól a Boards of Canada új lemezének címe, amin olyan számcímek sorakoznak, mint a Gemini, a Telepath vagy a Cold Earth. A címekből rögtön lejön egy hangulat, és ez maga a Boards of Canada zenéje is: hangokba formált hangulat. Zeneként visszaköszönő elmosódott emlékek, álomképek, színek a gyerekkorból vagy a tudatalattiból? Hangüzenetek egy sosem volt időből, vagy épp az időtlenségből? Az intelligens elektronikus zenei úttörőnek tartott, a sötétebb ambient és a triphop határvidékén alkotó, skót Boards of Canada még rá is hajt erre a titokzatosságra. Sok évnyi szünetekkel jelentetik meg rejtjelezett címekkel és üzenetekkel telepakolt lemezeiket az amúgy is alig nyilatkozó, introvertált zenészek. Nem csoda, hogy kisebb kultusz alakult ki az évek során körülöttük; és egyre több előadó, egyre több zene kapta meg a „boards of canadás” címkét, miközben maga a BoC épp szokásos téli álmát aludta.

Az 1986 óta együtt alkotó, a skóciai vidékről származó testvérpár, Marcus Eoin és Mike Sandison az okos elektronikus zene úttörőinek számítanak, elvarázsolt hangokra és hangmintákra épülő zenéjük a kilencvenes évek végén tört át igazán a nagyközönség felé. „A fő stúdiónk konkrétan egy farmon van, amit szarvasok meg nyulak vesznek körül. Egyértelműen a városoktól távoli munkát szeretjük, mert ez a környezet időtlen. A városban nem menekülhetünk meg az aktuális dátumtól és a zenei divatoktól” – magyarázza a duó ritka interjúik egyikében. Sandisonék zenéikben és megszólalásaikban matematikai, történelmi és más tudományos utalásokkal is játszanak, szeretik tehát megideologizálni a műveiket – hát még az értük rajongó kritikusok!

Az elsősorban a különleges és előremutató elektronikus előadókra fókuszáló sheffieldi Warp kiadóhoz kerülve a BoC-hangzást először bemutató, debütáló '98-as Music Has the Right to Children lemezzel; a sötétebb, nyomasztóbb Geogaddi albummal (2002); az élő hangszereket, gitárokat behozó, játékosabb és optimistább The Campfire Headphase-zel (2005) és egy pár EP-vel keresgélték eddig a hangzásukat. A The Campfire Headphase és a Boards of Canada csúcsműve egyértelműen az instrumentális rockig elmerészkedő elektro-himnusz, a Dayvan Cowboy. amiben nagyjából benne van az élet, a világmindenség meg minden.

A következő teljes lemezig nyolc évet kellett várni, de most megjelent a Tomorrow's Harvest. A Sandison-testvérek ezúttal nem kerestek új zenei utakat, inkább az első két albumra emlékeztető sötétebb hangzást vették elő. A Tomorrow's Harvest nem épp revelatív, felszabadító, inkább lefojtott, nyomott hangulatot közvetít.

A tizenhét tételből álló lemez első fele az igazán lehúzó: mintha egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli disztópikus sci-fi filmzenéjét hallgatnánk, a nyitó Gemini és a White Cyclosa beillene a Szárnyas Fejvadászba is. A Reach For The Dead az első klipes szám a lemezről, és valóban, ez a kevés tényleg kiemelkedő track egyike a lemezen. A klasszikus BoC-hangzáshoz a hasonlóan klasszikus BoC-hangulatot közvetítő sivatagos, poszt-apokaliptikus klip készült.

A Tomorrow's Harvest-en csak úgy sorjáznak az egy-egy ötleten alapuló, hallhatóan szöszölős munkával összerakott, de meglehetősen egyhangú, repetitív instrumentális darabok. A lemez második fele nagyon enyhén pozitívabb hangulatokat hoz be, de nincs szó semmilyen örömzenéről. A Nothing Is Real csak megnyugtató szünet a sötéten kavargó hangszőnyegek között; s végül a Come To Dust és a Semena Mertvykh hoz le a monoton bút ontó tripről. A Boards of Canada életjelet adott magáról, borúlátó hangjelzéseit kiküldte az éterbe, hogy aztán újra visszavonuljon a ki tudja, meddig gyorsuló jelen elől a búvóhelyére.

Nem könnyű menet tehát a Tomorrow's Harvest, de ki mondta, hogy a jövő az lesz?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában