Sikeres volt a POSZT

2013. június 20. 10:03
A 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó verseny és off-programjaira mintegy 10 ezren váltottak belépőt, a szabadtéri és ingyenes rendezvényekkel együtt a fesztivál tíz nap alatt 60-70 ezer embert vonzott.

A 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) sikeréről, a rendezvényei iránti töretlen érdeklődésről számolt be a fesztivál sajtókapcsolatokért felelős munkatársa csütörtöki közleményében. Spilák Klára a magyar színházi világ legnagyobb eseményeként számon tartott, múlt hét szombaton véget ért találkozó eredményeit összegezve azt írta: a POSZT verseny és off-programjaira mintegy 10 ezren váltottak belépőt, a szabadtéri és ingyenes rendezvényekkel együtt a fesztivál tíz nap alatt 60-70 ezer embert vonzott. A díjakért idén tizenkét produkció versengett, a Pécsi Nemzeti Színházban és a Zsolnay-negyedben található Janus Egyetemi Színházban húsz előadást tartottak a meghívott társulatok. A darabokra minden jegy elkelt, a fesztivál szervezői pótszékeket adtak, lépcső- és párnajegyeket osztottak, hogy lehetőség szerint minél több látogató igényét kielégítsék.

Az érdeklődők mintegy 150 off-programon is részt vehettek, közülük a színművészeti egyetemisták produkcióit éppúgy telt ház előtt tarthatták meg, mint Béres Ilona, Kulka János, Szacsvay László vagy Rátóti Zoltán színművész fellépéséit. „Szintén minden jegy elfogyott az ezer embert befogadó Kodály Központba hirdetett három rendezvényre, Varnus Xavér és Lajkó Félix koncertjére, Kern András estjére és a tajvani opera előadására” - tette hozzá az illetékes.

Spilák Klára megjegyezte, hogy igen népszerűek voltak a Nyílt Fórum felolvasó előadásai és beszélgetései, a Jókai téri bábprogramok és koncertek, a nemzetiségi színházi, az utcaszínházi produkciók és a roma fesztivál is. A POSZT-hoz tizenegy kiállítás, továbbá kirakatverseny, lakatfal-avatás és játszóház kapcsolódott, és a változékony időjárás ellenére egyetlen program sem maradt el. „A verseny- és off-programokban fellépő művészek, az újságírók, a szakmai szervezetek és társulatok képviselői, a fesztiválon dolgozó munkatársak több mint ötezer vendégéjszakát töltöttek a POSZT-on” – olvasható a közleményben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés