Jeruzsálemben versenyez Groó Diana filmje

2013. június 27. 12:06
A július 4-én kezdődő Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztiválon versenyez a Groó Diana rendezte Regina című magyar-brit-német koprodukció. A világ első rabbinőjéről szóló alkotás a fesztivál Jewish Experience elnevezésű versenyprogramjában lesz látható.

Groó Diana, a Csoda Krakkóban és a Vespa című filmek rendezőjének kreatív dokumentumfilmje Regina Jonas történetét viszi vászonra. A 66 perces alkotás Elisa Klapheck Regina Jonas Die weltweit erste Rabbinerin című könyve alapján készült brit és német partnerekkel a Katapult Film gyártásában – közölte a Magyar Filmunió. Mivel Regina Jonasról (1902-1944) csupán egyetlen fotó, néhány visszaemlékezés és a levelezése maradt fenn, nagy kihívás volt az alkotók számára a címszereplő alakjának megjelenítése, valamint a film vizuális világának megteremtése – olvasható a közleményben.

A produkció több mint kétéves levéltári, filmarchívumi kutatás után készült el, amelyet újabb másfél év katalogizálás követett. A film végül több száz forrásból megszerzett, közel 50 órányi korabeli archív és egészen ritka amatőr felvétel és fotótörténeti dokumentum felhasználásával készült. „Groó Diana rendező és Mógor Ági vágó kísérletet tettek arra, hogy ezen archív felvételek segítségével, szinte fikciós hatást elérve rekonstruálják a különleges és feledésbe merült életutat, valamint a korabeli Berlin mindennapjait” – áll a dokumentumban. A jeruzsálemi filmfesztivál 14 programban mutat be a világ minden tájáról érkező alkotásokat, a fesztivál díszvendége Richard Linklater amerikai független filmes lesz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában