Hajrá Pride!

2013. július 1. 17:32

Captain
Papírhajó
A Budapest Pride, mint fesztivál, mint rendezvénysorozat, mint esemény ma, 2013-ban Magyarországon nem hogy szükségszerű, hanem egyszerűen létszükséglet.

„Alapvetően úgy gondolom, hogy a Budapest Pride, mint fesztivál, mint rendezvénysorozat, mint esemény ma, 2013-ban Magyarországon nem hogy szükségszerű, hanem egyszerűen létszükséglet. Nélküle a magyarországi meleg közösség elvétve tudná csak megmutatni, hogy van, hogy létezik, hogy minden gyűlölködés és kirekesztés ellenére él és helyet, egyenlő elbánást és egyenlő jogokat, egyenlő lehetőségeket követel magának.

Fontosak azok az alkalmak, amikor egy másodsorba szorított közösség kiáll magáért és beszél magáról. Mert a Pride, mint tavaly és előtte is, és rajta keresztül rengeteg egyén, nyíltan beszél a saját életéről, örömeiről, bánatáról, az átélt traumákról, a megbélyegzés és megkülönböztetés fájdalmáról. De nyíltan beszél az örömökről is, amik talán helyenként a kisebbségi lét miatt kétszer akkorák, mint általában.

Én részt fogok venni a rendezvények egy részén, és erre szeretnék bátorítani mindenki mást is. Remélem, hogy idővel sokan az LMBTQ-közösség tagjai közül is belátják majd, hogy mindez értük, és nem ellenük van.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkor sem lesz buziházasság Magyarországon.

A liberálisok azt hangoztatják, hogy a vallás magánügy. De, szerintük a szexuális másság közügy.

Közügy az, ami hasznos a köznek.

ha ennyire kurvára ki akarsz állni valamilyen szabadságjog mellett, akkor akár kezdhetnéd a majdnem mindenkit érintő USA-NSA megfigyelési botránnyal

a buzulás itt senkit nem mozgat meg, csak a szánalmas kis turbójogvédőket

Szóval a meleg közösség felvonulása Magyarországon létszükséglet. A hidegek nem létszükséglet? Ők fabatkát sem érnek ebben a nagy melegben?

'Nemcsak kenyérrel él az ember" mondá Krisztus valaha - ma valamai Captain monja, létszükséglet a Pride-Hajrá, Pride!Nem kell már segélyt adni a kisebbségnek, ki kell őket zavarni a Pridére!

A meleg közösség élhet úgy, ahogyan akar, senki nem foglalkozik velük. Nem is kell, velük végül is csúf tréfát űzött a természet.

De egy részüknek pontosan ez a baja. Mert ők nem egyszerűen csak élni akarnak, nekik feltűnés kell, nekik kell az üldözött szerepe, és ezzel eszközök lesznek a mai álliberalizmus kezében, amelyik egyre csak a társadalom hagyományos felállását, gondolkodását támadja.

A mai agresszív álliberális gondolkodás mindent és mindenkit támad, akik torz eszméiket nem fogadják el. Kényszert éreznek a társadalom átalakításéra, de csak ilyen ötleteik vannak. Csak rombolással tudják elképzelni, nem építkezéssel. Fő irányzattá tenni a devianciákat, létrehozni egy kifordított világot.

Így alakult ki a kommunista mozgalom is a múlt század elején, hogy aztán Sztálin, Mao és Pol Pot rendszerében kicsúcsosodva megszűnjön.

Nem kell törődni ezzel a felvonulással. Nem kell tüntetni ellenük. Fogadják őket kiürült utcák a menet környékén, ezzel lehet megmutatni, mi róluk a többségi társadalom véleménye.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés