Tizenharmadszor rendezik meg a Veszprémi Nyár című programsorozatot

2013. augusztus 2. 14:15
Idén immár 13. alkalommal rendezi meg Veszprémi Nyár című rendezvénysorozatát a megyeszékhely Városi Művelődési Központja (VMK).

Vasárnap a Veszprémi Vigasságokon reggel 8-tól 18 óráig egész napos nép- és iparművészeti kirakodóvásár, színpadi műsorok és vidám családi programok várják az érdeklődőket az Óváros téren. Tíz órától Mátyás király bolondos bolondja címmel a Maszk Bábszínház előadása, azután a Golding Táncsport Egyesület táncbemutatója, majd a HEMO Winner Versenytánc Egyesület előadása szórakoztatja a közönséget – közölte a VMK az MTI-vel.

Szintén augusztus 4-én 16 órakor folklórdélután kezdődik a Veszprém–Bakony Táncegyüttes, a Márkói Néptáncegyüttes, a Kurázsi Táncegyüttes és a Veszprém Senior Táncegyüttes részvételével, a műsor gyermek táncházzal zárul, amelyen a Barátok Zenekar muzsikál. A Kócoska Mesebolt játéknapján különleges fejlesztő játékújdonságokkal lehet megismerkedni.

A Veszprémi Nyár részeként augusztus 7-8-9-én igazi csemegét ígérnek az igényes zene kedvelőinek. A Dubniczay-palota udvarán naplementében tartanak komolyzenei koncerteket, fellép többek között Nagy Gyula és Gergely Hajnalka énekművész, Kóródi Anikó operaénekes és a Tango Harmony.

Augusztus 11-én a Veszprémvölgyben családi nap várja a látogatókat, augusztus 14-én a Barvinok Táncegyüttes műsorát láthatják az érdeklődők a VMK színháztermében. Augusztus 26. és 31. között Gyere a parkba! címmel nyárbúcsúztató, színes szórakoztató programok várják a gyerekeket és a családokat a Táborállás park szabadtéri színpadán.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában