Cipőre emlékeztek a Szigeten

2013. augusztus 6. 08:44

Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői léptek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján. A nagyszínpad előtti tér megtelt a közönséggel.

Legelőször a homokmégyi általános iskola első osztályos diákjai léptek színpadra nem sokkal este 7 óra után, majd következett a Republic, Keresztes Ildikó, valamint az Omega három tagja közös előadásában az utóbbi zenekar nagy slágere, a Léna, utána a Republic és Keresztes Ildikó az Erdő közepében című Cipő-szerzeményt adta elő, ByeAlex és a Republic a Még, kedvesem, méget, Gerendás Péter és Jávori Fegya pedig a Ha még egyszer láthatnám című számot. Színpadra lépett Müller Péter Sziámi is, aki a Republickal egy emblematikus Republic-dalt, a Nagy kő zuhan címűt adta elő. Cipő utolsó dalát, az Árad a szeretetet az emlékkoncerten maga Cipő adta elő egy magmaradt demófelvétel bejátszása segítségével az ehhez készült videóval a kivetítőkön.

A hétfői Cipő-emlékkoncerten a Republic tagjai mellett színpadra lépett a Bikini, Bródy János, Charlie, a Compact Disco, Koncz Zsuzsa, Halász Judit, Balázsovits Edit, Mahó Andrea, Nagy Feró, Fenyő Miklós, az Első Emelet, a Hooligans, a Magna Cum Laude, a Nemadomfel, a Pál Utcai Fiúk, Tolcsvay László és a United is. Olyan ismert Republic-, illetve Cipő-dalok hangzottak el, mint Ha itt lennél velem, a Neked könnyű lehet, a Kék és narancssárga, a Repül a bálna, A madárjós vakáción, a Megyek a sorban, az Összehordja a szél a szemetet, a Távolban egy fehér vitorla vagy a Valahogy másképp történt meg.

Bódi László Cipő, a Republic alapítója idén márciusban 47 éves korában hunyt el szívbetegségben. A pop és a rock határán működő Republic dallamos muzsikája, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez, az 1990-ben kiadott Indul a mandula óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Cipő zenét írt mások mellett Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak. Idén posztumusz Artisjus-díjat és Fonogram-díjat kapott.

A bejegyzés trackback címe: https://fesztival.mandiner.hu/trackback/9912