Nevetséges

2013. augusztus 8. 11:55

Mihók Attila
Heti Válasz Online
Az, hogy egy elegáns bécsi irodaházban több különböző cég van, még nem jelenti azt, hogy ezeknek a cégeknek közük van egymáshoz. Interjú.

A Ringier bejelentette, hogy a Vienna Capital Partners bevonásával szervezi át sajtóportfólióját. Erre azért van szükség, hogy a Gazdasági Versenyhivatal, illetve a Médiatanács engedélyezze a fúziót az Axel Springerrel? A Népszabadság része lesz a VCP által megvásárolandó csomagnak?

A Ringier és az Axel Springer közös közleményében foglaltakon túl további részletekkel nem tudunk szolgálni. Az egyeztetések folyamatban vannak.

Szakmai berkekben attól tartanak, hogy a VCP strómanként vesz részt a folyamatban, és vagy a Ringier, vagy (lásd a HVG cikkét) olyan jobboldali tőkések, mint Fellegi Tamás állnak a bécsi cég mögött. Önöknek fontos-e, hogy a Népszabadság az eladás után is megőrizze baloldali karakterét, és ha igen, hogyan tervezik ezt elérni?

A HVG cikkét azóta már maga is helyreigazította; olyan nagyfokú tévedések voltak benne, ami ritka a vezető közéleti hetilap életében. Az, hogy egy elegáns bécsi irodaházban több különböző cég van, még nem jelenti azt, hogy ezeknek a cégeknek közük van egymáshoz - ha az interneten rákeresnek, több ügyvédi irodát vagy például a jól ismert nemzetközi ingatlan-tanácsadó céget, a CBRE-t is itt lehet találni. Ezek alapján például a Corvin-negyed irodaházában a Ringier Kiadó szomszédait is összefüggésbe lehetne hozni mondjuk a Népszabadsággal. Nevetséges. A VCP régi üzleti partnere a Ringiernek. Én személy szerint jól ismerem őket, hiszen Szerbiában a Ringier befektetőtársa volt a VCP öt éven keresztül, 2003 és 2008 vége között - én pont ebben az időszakban voltam ügyvezető Belgrádban. A VCP mindvégig profi tulajdonostársként elsősorban pénzügyi, de később fokozatosan egyre inkább szakmai befektetőként viselkedett. Talán ez is az oka, hogy a Ringier ebben az időszakban közel a nulláról a legnagyobb szerbiai médiavállalattá nőtte ki magát, a VCP pedig nagyon sikeres befektetést tudhatott magáénak. Azt gondolom, ha az üzlet létrejön, ugyanilyen sikeres periódus elé nézünk.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

recseg - ropog a talaj a népszabi talpa alatt

nagyon helyes

nem vagyunk vevők a süket dumára - ez meglátszik az eladott lapszámokon is

:DD

hvg, készülhetsz te is
ha nem lesz kormányváltás eladnak téged is!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában