Idén új helyszíneken is zajlik majd a Zsidó Nyári Fesztivál

2013. augusztus 13. 14:31
Több mint negyven különböző műfajú és témájú eseményt kínál a 16. Zsidó Nyári Fesztivál augusztus 25. és szeptember 2. között. Idén új helyszíneken, például a Budapest Music Centerben, az Átrium Film-Színházban, a VAM Design Centerben is lesznek programok.

Rendkívüli fesztiválelőzetesként tartják augusztus 22-én a Kecskeméti Katona József Színház vendégjátékát: egy zsidó család három nemzedékének történetét dolgozza fel Réczei Tamás író-rendező Vasárnapi gyerekek című drámája. A darab főszereplői Szemenyei János, Trokán Nóra, Márton András és Réti Erika. 

A világhírű és világjáró 40 éves Muzsikás Együttes nemcsak a Szigetre, a fesztiválra is meghívta a virtuóz hegedűst, Alexander Balanescut. A Dohány utcai zsinagógában a fesztivál második napján lesznek hallhatók. Utak és gyökerek, erdélyi magyar zsidó népzene című műsorukban először lépnek fel Heczku Ágival – mondta el Hamar Dániel, a zenekar alapító vezetője. 

Az eseménysorozat képzőművészeti anyaga sokrétű – hangsúlyozta a fesztiváligazgató. Az Ámos Imre és a 20. század című tárlatnak a Rumbach utcai zsinagóga ad helyet, Ámos Imre művei mellet 41 kortárs alkotó képeit ismerhetik meg a látogatók. Az Orosz Kulturális Központban orosz fotóművészek állítanak ki, a képek a zsidó hagyományok újjáéledését ábrázolják. 

Klein Rudolf építésztörténész kiállítása a kelet-közép-európai zsinagógaépítés históriáját dolgozza fel. Az anyag Kassáról, Európa egyik kulturális fővárosából érkezik Budapestre. A Magyar Nemzeti Galériában most látható nagy impresszionista és posztimpresszionista kiállítás a jeruzsálemi Izrael Múzeumból kölcsönzött festmények révén csatlakozik a fesztiválhoz.

Először lép pódiumra szólóénekesnőként Szűcs Gabi, aki a két éve elhunyt Amy Winehouse dalait énekli szvinges feldolgozásban. Szabó Kimmel Tamás színész személyében vendége is lesz. 

Ismét tartanak a Dohány utcai zsinagógában kántorkoncertet. Új műsorral jelentkezik a Budapest Klezmer Band. Az 50 éves Stúdió 11 Náray Erika, Polyák Lilla és Szulák Andrea partnere lesz a Barbara Streisand-esten. Rossini Mózes című operájának „ősváltozata” is a zsinagógában szólal meg. 

Ivri Lider izraeli popsztár a Budapest Music Centerben lép pódiumra, ugyanott énekel Szőke Nikoletta a Budapest Ragtime Banddel. A dzsesszénekesnő egy friss duettet is előad Kovács Ferenc trombitaművésszel. 

Az Izrael ízei elnevezésű kétnapos program keretében a Nagyvásárcsarnokban lehet finomságokat kóstolni, két szálloda és egy vendéglő is gasztronómiai különlegességekkel szolgál a fesztivál alatt.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés