Ugyanannyi támogatást kaphatnak jövőre a színházak, mint idén

2013. augusztus 30. 17:54
A kulturális államtitkár elmondása szerint ma Magyarországon közpénzből az előadóművészeti szervezetek, döntően a színházak évente összesen 50 milliárd forint támogatás kapnak.

Valamennyi finanszírozási formát összeadva ma Magyarországon közpénzből az előadóművészeti szervezetek, döntően a színházak évente 50 milliárd forint támogatás kapnak produkcióik létrehozására – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára az országos színházi évadnyitón.

A szolnoki Szigligeti Színházban tartott rendezvényen Halász János arról beszélt, hogy a szeptember végéig elkészülő jövő évi költségvetési tervezetben a minisztérium ugyanolyan nagyságú állami támogatással számol, mint az idei esztendőben. „Ez megnyugtató, és azt mutatja, hogy a magyar színházi világ működése anyagi szempontból biztonságban van” – tette hozzá a kultúrpolitikus.

Halász János felidézte, hogy a színházak finanszírozási rendszerének öt pillére van: a fenntartói támogatás, a saját bevétel, a társasági adóból származó pénz, a pályázatokon elnyert összeg és az állami támogatás.

Éves szinten a fenntartók, beleértve a kormányzatot mintegy 10 milliárd forintot biztosítanak a teátrumoknak, saját bevételként 15 milliárd forintot könyvelhetnek el, míg társasági adókedvezményként tavaly már 11,6 milliárd forintot kaptak – sorolt jellemzésként néhány adatot az államtitkár. A társasági adókedvezményről, mint az állam által átengedett bevételről megjegyezte: ezzel a lehetőséggel először 2009-ben élhettek a színházak, akkor 857 millió forint erejéig, 2010-ben ez a tétel már mintegy 6 milliárd volt, míg 2011-ben 9,5 milliárdot tett ki.

Halász János kitért arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) a jövő évben a pályázatoknál ésszerűbb határidőket és ügyintézést alakítanak ki. Örömtelinek nevezte, hogy az idén április végéig sikerült a pályázatok elbírálását elvégezni, és erre jövőre is törekedni fognak. Az NKA-nál a szakmai kuratórium döntéseit, akárcsak az idén, 2014-ben is elfogadják, azon nem változtatnak – húzta alá. Az Emmi államtitkára szerint a támogatási rendszeren finomítani kell, mert nem igazán tisztázott például a fesztiválok ügye, és a nyári szabadtéri produkciókat egymással összevethetőbbé kell tenni. 

Az államtitkár beszédében foglalkozott a intézményfenntartási és színházvezetési kérdésekkel is, utóbbi apropóján kifejtette, hogy az igazgatóválasztásnál továbbra is a pályáztatást tartja a legjobb megoldásnak.

Balázs Péter, a szolnoki színház direktora azt javasolta, hogy a következő évad a színház világában legyen a közeledés évada, mert „sokkal közelebb állunk egymáshoz, mint azt a megosztottságban érdekeltek gondolják”.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés