István, a botrány – saját mítoszaink foglyai vagyunk

2013. szeptember 2. 16:33
Az Alföldi-rendezés végén börtönné záruló korona üzenete számomra egyértelmű: önmagunk, múltunk és mítoszaink foglyai vagyunk.

„Nem kétséges, hogy válaszúton állunk. Ezer év telt el, de Sarolt szavai ma is érvényesek: egymás ellen acsarkodva nem egy nemzet még a nép. Vívjuk, vívjuk a régi harcot, az ősi jogért, a mások munkájának gyümölcsét elsajátító szabadságért, illetve az alkotó munkát védelmező rendért, a felzárkózásért, méltó helyünkért a fejlett világ népei között. Az Alföldi-rendezés végén börtönné záruló korona üzenete számomra egyértelmű: önmagunk, múltunk és mítoszaink foglyai vagyunk. Amíg ezen a szembenálláson nem tudunk túllépni, szinte mindegy, hogyan dől el az aktuális csata, a győzelemből nem születik béke.

Hazánk legjobbjai mindig is azok voltak, akik összekapcsolták a nemzeti létet és a fejlődést. (»Jelszavaink valának: haza és haladás« – mondta Kölcsey.) Most is azok képviselik a nemzeti érdeket, akik nem akarnak kivezetni bennünket a művelt nemzetek közösségéből, hanem úgy gondolják, évszázados küzdelmek, erőfeszítések árán végre oda érkeztünk, ahová tartozunk, e közösségen belül kell visszanyernünk az utóbbi években elvesztett jó hírünket, megbecsülésünket. Akik nem a további harcban, hanem az együttműködésben látják a további felemelkedés útját. (Békét keress, volt már elég áldozat!) Akik a gazdag népektől nem zsákmányolni akarnak, hanem kereskedni velük, mert hisznek abban: mi is tudunk értéket kínálni a számukra.

Alföldi rendezése értékeink átgondolására késztet. Ezért jó.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minden népnek vannak mítoszai, de egyik sem csinál bohózatot belőle.

Európában egyedülálló az az SZDSZ-es módszer, ahogyan a magyar nemzeti múltat próbálták átmagyarázni, gúnyolni, negligálni.

Nekik mindenkinek az érzékenysége fontos volt, kivéve a saját nemzetüké. Mit gondolsz miért kerültek a szemétdombra, ahonnét most szeretnének visszajönni?

Sem a homoszexuális irányultság, sem a zsidó származás, v. vallás nem akadálya a befogadásnak. Engem speciel nem érdekel, magánügy.
Viszont ez a rendezés provokáció a liberálishoz képest közismerten máshogyan gondolkodó, nem érdemtelen és nem is kevésbé számos Magyarországnak címezve.
A vallásos embereket előre kiszámíthatóan sérti, h. a papság gőgös, nemzetellenes erőszakszervezetként van bemutatva, kard helyett kereszttel terrorizálva, a Gizellával bejövő németek gyilkosoknak, Gizella hűtlen asszonynak, a Szent Korona börtönnek, a közmagyarok birkanyájnak. Ez így nagyon direkt.
Nem gondolom, h. ez helyes volt, inkább egy liberális erőfitogtatásnak tűnik, éppen augusztus 20-án.
Inkább sértőnek találom, és nem tudom, miért volt erre szükség. Mi, liberálisok, megmutatjuk, h. ki az úr a háznál, kié az értelmezési monopólium?
El kéne oda jutni, h. a liberális oldal valami megegyezést keressen a mi Magyarországunkkal, mert választást ugyan lehet nyerni ellenünk, de így kormányozni és tartósan 5-ről 6-ra jutni nehéz lesz.
Nem nagyon érdekel, mi a Szörényi véleménye, az enyém ez.

Nem vagyok magyar és nem ismertem magamra benne, polgárpukkasztó, értéklejárató, zeneileg gyenge adaptáció, ha nem egy liberális ikon rendezi, még szenzáció sem lett volna belőle. Kellő gátlástalansággal könnyű figyelmet generálni, az, h. láthatóan vannak, akiknek nagyon tetszik a deheroizálva átértelmezés egy végletekig megosztott országban természetes.

Állandóan megakarják váltani a világot, ahelyett, hogy tudomásul vennék, hogy már megtörtént.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában