Rácsok – még egyszer az új István, a királyról

2013. szeptember 2. 10:13
pelikán*
Mandiner
Ha 1000-ben nincs államiság, ma nem vagyunk.

Péntek este élőben volt szerencsém a harmincadik évfordulóra újraértelmezett István, a királyhoz. Mivel augusztus 20. óta nem blogger, aki nem nyilvánult meg a darabról (publicista címet pedig feltehetően csak ez alapján osztanak), én is derpegnék itt néhány sort, azzal a szigorú megkötéssel, hogy nem komplex műelemzés jön, de a stohlozást és szörényizést is meghagyom másoknak. 

*

Óva intek mindenkit, hogy az állam- és egyházalapítás körülményeiről, István személyiségéről és vívott harcairól az István, a király bármely változatából, vagy Boldizsár Miklóstól szerezze be ismereteit. A szerzők itt-ott még a kronológiát is elnagyoltan kezelve, mesés és drámai elemekkel átszőve az ezredforduló eseményeinek csupán egy lehetséges értelmezését adták. Hogy ez akár történetként, akár rockoperaként milyen, jelen poszt mondanivalója szempontjából nem fontos, de ha kapok minimum 200 lájkot, elmondom a véleményem kommentben.

Aki az államalapító képességeiről és gondolkodásáról első kézből szeretné megtudni a frankót, az az István által íratott két darab törvénykönyvre, kilenc oklevélre (vagy tíz: a veszprémvölgyit hozzá is, Gézához is kötik) és egy szem királytükörre (Intelmek) támaszkodhat. Ezen felül a hadszíntéren és az államszervezésben végrehajtott teljesítményére, számszerű mérlegekre. Minden más (beleértve a legendákat) az utókor jó- vagy rosszindulatú értelmezése, kiegészítése.

Az imént azzal kezdtem, hogy az István, a király nem tényirodalom, vagy valami zenés történelemóra, így azt is gondolom, hogy a hozzányúló művésznek szabadsága van. Ezt a szabadságot két dolog korlátozza: a történelem bizonyos kősziklái, valamint a mű helye a kollektív emlékezetben. A hajánál fogva előrángatott példa szerint az Egri csillagokból is lehet olyan feldolgozást készíteni, ahol Dobó István harc helyett inkább egy YOLO-feliratos pólóban átmegy Kara Ahmedhez, két zsák aranyért átadja a töröknek a várat népestül, majd élete végéig tetovált lányok között kokszozik egy földközi-tengeri szigeten – de ez nem Egri csillagok lenne, hanem csak egy történelmi Adam Sandler-film. Adam Sandler-filmet gyártani pedig baromira nem dicsőség.

Még mielőtt bárki a kardjához kap, szólok, hogy az IK30 nem ilyen. Annyit viszont állítok, hogy a darab a fináléban, a sokat idézett rácsos jelenetben hasonló méretű durvasággal ront neki egy történelmi kősziklának.

A kritikákat olvasva nem volt teljesen világos, hogy mik ezek a behúzott börtönajtók, a „koronába zárt nemzet” stb. Mondtak olyat, hogy itt a korona nem csak Istvánra, hanem a népre ereszkedik, meg olyat is, hogy a Szent Koronából ketrec lesz. A jelenet azonban egyértelmű: az Asztrikot alakító László Zsolt [#funfact: Az ember tragédiája utolsó változatában ő játszotta Lucifert – ez amúgy mindent elmond a rendező egyházhoz való viszonyulásáról] master of puppets karaktere alatt a rácsok mögé terelt népre zárul a korona formáját hordozó börtön, mire a nép sikítva, sarokba szorított állattömegként ront a kerítésnek. A jelenetet a Himnuszba kezdő István zárja.

Óvatos reakciósként a nemzetgyalázás kifejezést más jelenségek körülírására tartom fent; megfejtésem szerint ezzel a jelenettel a művészi szabadság szent keretei közé nem sorolható monumentális kreténség került színpadra. A börtönnek festett, vagyis átlényegített, megkérdőjelezett államisággal együtt ugyanis a rendező saját maga létezését tagadja – ez nem magas szintű üzenet, nem is frusztrált kisebbrendűség, nem pedig valami „tükör”, amibe most a magyarság belenéz: ez egyszerűen értelmetlen. Ha 1000-ben nincs államiság, ma nem vagyunk.

Ráadásul messziről ordít, hogy a rendezőnek mélyebb ismeretei sincsenek arról, amit ábrázol: a korona ugyanis mindenhol – tehát nem csak nálunk – a szuverenitás szimbóluma is; hoppá, még a sokszorosan gyűlölt egyházzal és a pogányok között gépfegyverrel rendet tevő nyugatiakkal szemben is. Aki nem hiszi, kérdezze meg II. Konrádot vagy VII. Gergelyt. [Még egy funfact: 1862-ben San Marino, a világ egyik legrégebbi köztársasága koronát rajzolt a címere fölé, mint simbolo della nostra sovranità, vagyis mint a szuverenitás szimbólumát. Börtön a korona? Börtön a szuverenitás? Cirip-cirip.]

Azért, hogy ma egy Budapest nevű helyen, vagy bárhol az országban, magyar nyelven vitatkozgathatunk színházról és politikáról, nem pedig lábjegyzet vagyunk szépen illusztrált nyugati történelemkönyvek avarokról és besenyőkről szóló fejezetei alatt, az első lépéseket tekintve Vajk–Istvánnak, államalapításban játszott szerepének és a létrejött európai (!) keresztény királyságnak tartozunk köszönettel.

Jó érzés lenne ebben megegyezni.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó írás.
Amikor az ember a jogot a társadalom színtjére emelte - legyen ez bármilyen csoporttól eredő - akkor az egyén az önmaga szabadságát korlátozta. Ezért mondom mindig, hogy nem létezik a korlátlan szabadság. Az az eszme, amely Alföldi rendezésben megjelenik, látsztra ezt a korlátlan szabadságot hiányolja, s ezért vonja be a börtönrácsot. Amennyiben István ellentételeként fogjuk fel Koppányt, akkor nála éppúgy megjelenik a korlátozott szabadság, legfeljebb más formában.

„Az István, a király nem tényirodalom, vagy valami zenés történelemóra, így azt is gondolom, hogy a hozzányúló művésznek szabadsága van.

Ezt a szabadságot két dolog korlátozza: a történelem bizonyos kősziklái, valamint a mű helye a kollektív emlékezetben. „

Az ilyen Alföldi féle alakokat viszont semmi sem korlátozza, amikor szembe akarják köpni azokat, akik tisztelik az államalapító István királyt és nem gondolják feleségéről Gizelláról sem azt amit Alföldi láttatni akar.

Alföldi Gizellát, István feleségét is úgy mutatta be, mint aki egy némettel csalja férjét, ergo István leszármazottai zabigyerekek lennének, ergo nem tekinthetők árpádházinak.

Szent Istvánt felszarvazott férjként, feleségét, az egyház által boldoggá avatott Gizellát, rosszéletű szexmániákusként döngölhette Alföldi a pofánkba!

Ez volna a magas művészet?

„Az unalmasság kanóc a kártevés lángjaihoz”. ((Szemadám György)

Shakespeare a III Richárdban jól jellemezte az Alföldi-féle „Progresszívek” mentalitását.

III. Richárd
Fordította: Vas István

„York napsütése rosszkedvünk telét
Tündöklő nyárrá változtatta át…

Én ilyen fuvolázó békekorban

Nem is tudok egyébbel szórakozni,
Mint hogy a napon nézem árnyamat
És csúfságomat magam magyarázom:
Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,
Hogy eltöltsem e csevegő időt -

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek „

Alföldit is ilyen fából faragták.

Alföldi képes volt annak a színésznek adni a püspök szerepét, aki eljátszotta Lucifert? És az író szerint ez bármit elmond az egyházhoz való viszonyáról??? Atya ég.

Méretes melléfogás ez a cikk a javából.

Miért kellene a kereszténység felvételét az akkori magyarság szempontjából pozitív dolognak felfogni.

A darab befejezése szerintem történelmileg hiteles: a kereszténység felvétele volt az az út, amit a színen egyedül maradt uralkodó választott.

Ennek köszönhetően vagyunk ma itt.

De hogy ez jó döntés volt, vagy sem, vagy lehetett volna más döntés is, az ma már nem játszható le újra.

Az mindenesetre tény: a kereszténység felvételével az akkori magyarságra ráerőltettek egy idegen kultúrát, vallást, és kiirtották belőle a régi hagyományokat.

Mondom ezt liberálisként és az EU támogatójaként.

A legfőbb baj az talán a darabbal, hogy párhuzamokat próbálnak az akkori és a mostani helyzet között keresni, de nem nagyon találnak. A történelem néha ismétli önmagát, de nem állandóan csak önmagát ismétli.

Aki szerint katolikus=náci az nem libsi, hanem buta, mint a föld.

Tudod egyáltalán miket irkálsz?

Az a helyzet - rövidre zárva - a szóban forgó történelmi korban - 1000 körül, amely nép nem tudott koronát szerezni magának, vagy nem állt be hűbéresként egy korona védernyője alá: elveszett.

Azaz: ha István nem szerez koronát, ma nem létezünk.

Így, hogy létezünk, ezt tisztelnünk illik,
akkor is, ha a modernség álarcában a trónbitorlók
és a viszályszítók a korona megkérdőjelezése révén
akarnak uralkodni a magyarság fölött...

Mivel ők akkor nem tartózkodtak az ország határain belül:

uralmuk legitimitását a korona elvetésével kell megalapozniuk.
Ezért vicsorog veszett kutya módjára - mosolyogva - sok hasonszőrű mellett a magyarság értékeire pl. Alföldi is.
Levente pedig bement a csőbe.

"A darab rendezője és több közreműködő azt emelte ki, hogy elgondolkodtatni akart, rádöbbenteni az országunkban lévő megosztottságra, visszatükrözni azt. Hát ez azt hiszem alaposan sikerült, bár alighanem mindenki, aki itt él érzékelte már eddig is a drámai megosztottságot. De vajon ettől a rendezéstől bármilyen tekintetben is csökken ez a kárhoztatott megosztottság? Most jobban rátaláltunk arra, hogy mi az, ami mégis összeköt bennünket? Jobban érezzük a tiszteletet egymás iránt? Az István a király, ami eddig alapvetően egy egységszimbólum volt ebben az országban, ezentúl sajnos egy ideig legalábbis úgy néz ki, hogy megszűnt az lenni és a megosztottság és a gyűlölködés újabb forrásává vált. Sajnos ez a fajta megközelítés nem csupán rádöbbent a megosztottságra, hanem még el is mélyíti azt."

http://jezsuita.blog.hu/2013/0..

Nem tudom, akad-e valaki Németországban, aki aktuálpolitikai mondanivalót akarna érzékeltetni a német hősi eposzok segítségével, vagy akadna-e finn, aki a Kalevalát venné igénybe ehhez?

Soha nem értettem, miért kell elfogadott legendákat, történelmi hagyományokat, mondákat aktualizálni, és ezen keresztül mindjárt relativizálni is? Miért nem jók azok úgy, ahogyan vannak, ahogyan beépültek a nemzettudatba, hagyományinkba?

Miért nem lehet tiszteletben tartani egy kialakult képet, azt az érzékenységet, ami ennek a képnek a tisztelőiben van, akkor, amikor minden más érzékenységet figyelembe akarunk vétetni a társadalommal?

Nem tudom kihagyni a példát, értse mindenki ahogyan akarja: a zsidóság az ő történelmének, nagy tragédiájuknak, a holokausztnak csak egy értelmezését fogadja el, relativizálni sem engedi. Mert az ő felfogásuk szerint csak egyféle értelmezés lehetséges, ezen keresztül senki ne akarjon aktuálpolitikai áthallásokat éreztetni. És ezt a felfogást a balliberálisok elismerik, támogatják, ha kell törvényi úton is.

A zsidóságnak igaza van, de akkor mi miért nem állhatunk ugyanígy múltunkhoz, történelmünkhöz, nemzetfelfogásunkhoz? A mi érzékenységünk miért szabad préda, miért gúnyolható akárki által?

Shakespeare-átköltés,ha feljebbolvasnál látnád te trollala :-D

Megértem hogy Alföldi művészeti alkotásának tartol valamit ha most itt "Zokni versé"-t egészen szeretnéd elolvasni :-D


Úgy látom Így megy ez.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában